Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet bejelentette, hogy lefejezte egy brit foglyát megtorlásként azért, mert Nagy-Britannia csatlakozott a szélsőséges iszlamista erő elleni harchoz - közölte vasárnap a szélsőségesek internetes közleményeit ellenőrző amerikai SITE-központ. A tettet elítélte a brit miniszterelnök és az amerikai elnök.

Az áldozat, a kétgyermekes, 44 éves, skóciai David Cawthorne Haines egy francia segélyszervezet munkatársaként dolgozott Szíriában, amikor tavaly márciusban elrabolták. Korábban a Balkánon, a Közel-Kelet más országaiban és Afrikában is dolgozott.

Az Iszlám Állam videofelvételt is közzétett a kivégzésről. Ha ez valódinak bizonyul, akkor Haines a harmadik nyugati túsz, akivel ilyen módon végeztek egy hónapon belül. Az Üzenet Amerika szövetségeseinek címet viselő felvétel elején David Cameron brit miniszterelnök látható, amint arról beszél, hogy együttműködik az iraki kormánnyal és a vele szövetséges kurd erőkkel az Iszlám Állam elleni küzdelemben.

"Maga önként belépett egy koalícióba az Egyesült Államokkal az Iszlám Állam ellen, ahogy az elődje, Tony Blair is... Követi azon brit miniszterelnökök sorát, akiknek nincs bátorságuk nemet mondani az amerikaiaknak. Sajnos, mi, brit közemberek leszünk azok, akik végül megfizetik az árat parlamentünk önző döntéseiért" - ezeket mondatja a térdére kényszerített Haines-szel a fekete ruhába öltözött, maszkot viselő, brit akcentussal beszélő hóhér (a korábbi jelentésekkel szemben ezek Haines szavai).

A hóhér szerint "ennek a brit férfinak kell megfizetnie az árat az ígéretedért, Cameron, hogy felfegyverzed a pesmergákat (kurd önvédelmi erők) az Iszlám Állam ellen". Ez a szövetség csak "fölgyorsítja a vereségeteket", és "egy megnyerhetetlen háborúba" taszítja a brit állampolgárokat - mondta.

A következő képeken a kivégzés látszik. A felvétel végén egy másik túszt mutatnak, és a hóhér közli, hogy ő lesz a következő, ha Cameron tovább támogatja az Iszlám Állam ellenségeit.

A terrorszervezet hasonlóképpen lefejezett két korábbi áldozata, James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírók voltak. A hóhér azonos lehet kettejük kivégzőjével. Ők is hasonló szöveget voltak kénytelenek elmondani a haláluk előtt.

Cameron egy közleményben "színtiszta gonoszságnak" minősítette Haines "gyalázatos és vérlázító" meggyilkolását, részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, és kemény ígéretet tett arra, hogy a bűnösöket felkutatják és bíróság elé állítják, bármeddig is tartson. A brit külügyminisztérium közölte, nagy erőkkel igyekszik megállapítani a felvétel tartalmának hitelességét.

Barack Obama amerikai elnök "barbár gyilkosságnak" nevezte a tettet szombat éjjel kiadott közleményében, és az amerikaiak nevében kifejezte együttérzését Haines családjával és a brit néppel. "Az Egyesült Királysággal és a nemzetek széles koalíciójával azon leszünk, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsuk ennek a felháborító tettnek az elkövetőit, és hogy csökkentsük, majd felszámoljuk azt a fenyegetést, amelyet (az Iszlám Állam) jelent országainknak, a térségnek és a világnak" - szögezte le az USA elnöke.

(MTI)