Ugrás a cikkhez
Reklám

Nincs értelme tárgyalni az Egyesült Államokkal, miután a két ország titkos egyeztetései két év alatt semmiféle eredményre nem vezettek - jelentette ki Irán legfőbb politikai és vallási vezetője szerdán.

"Egyesek úgy tettek, mintha az megoldaná a problémákat, ha leülünk a tárgyalóasztalhoz az amerikaiakkal. Mi tudtuk, hogy ez nem így lesz, és az elmúlt év fejleményei ismét bebizonyították ezt. Az amerikaiak nemcsak hogy nem enyhítettek az (Iránnal szembeni) ellenségeskedésen, de mélyítették a szankciókat. Azt mondják, hogy ezek nem új szankciók, de valójában azok. A szankciókról való tárgyalások semmiféle eredményre nem vezettek" - mondta Ali Hamenei ajatolláh az iráni állami tévé beszámolója szerint a teheráni külügyminisztérium tisztviselőinek.

Irán elsőszámú vezetője ugyanakkor azt is leszögezte, hogy ennek ellenére az ország atomprogramjáról a hatok néven emlegetett országcsoporttal - az Egyesül Államok mellett Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Németországgal, Oroszországgal és Kínával - folyó tárgyalásokat "nem tiltja meg".

Hamenei ajatolláh szerdán egy másik nyilatkozatában támogatásáról biztosította Haider al-Ábádi iraki miniszterelnöki kinevezését. "Remélem, hogy az új miniszterelnök kinevezése feloldja a csomót (...) és móresre tanítja azokat, akik felkelést vezetnek Irakban" - mondta az iráni vezető honlapján megjelent közleménye szerint.

A síita Irán eddig erősen támogatta a szintén síita Núri al-Máliki eddigi iraki miniszterelnököt. Ugyanakkor Hamenei szavai arról tanúskodnak, hogy Teherán végleg kihátrált eddigi szövetségese mögül, aki nyolcéves uralma alatt végletesen megosztotta Irak társadalmát.

(MTI)



Friss hírek az elmúlt 24 órából