Bevallom: jobbra törekvő ízlésemnél és koromnál fogva nem hoznak lázba a mézes-mázos, giccses hollywoodi rajzfilmek. Moziba tehát biztosan nem mentem volna egy ilyen kedvéért, ám év vége felé, egy szorgos nap és egy jó vacsora után engedtem a gonosz csábításának, így kedvesemmel megtekintettünk a tévében egy efféle animált bolondságot.

És - Isten úgy segéljen - jól tettük.

Sztereotípia ide, klisétenger oda, néha azért az angyalok városában is megpendül egy-egy forgatókönyvíró lelkének mélyebb húrja, és a cukorszirup-tenger hullámai olykor felszínre vetnek egy-egy igazgyöngyöt. Ritkán, de bebizonyosodik, hogy Hollywood képes kikacagni önmagát, és ha akar, tud görbe (de még milyen görbe) tükröt állítani saját életfelfogása és stílusa elé, melyek a globalizációs folyamatok következtében lassan világméretűvé terjeszkednek.

Az utóbbi idők amerikai rajzfilmjei számos esetben tartalmaznak olyan utalásokat, gegeket, melyeket a célközönséget képező gyerekek nagy része valószínűleg nem is ért, felnőtt fejjel azonban időnként egészen szellemesnek találhatóak. Jelen rajzfilmben pedig a környezettudatosságra, környezetvédelemre való nevelés sablonos szándéka mögött olyan politikai áthallások, párhuzamok jelennek meg, melyeket talán nem csak a megátalkodott nacionalista újságíró vesz észre. Íme tehát a történet és ami mögötte van:

Egy szemtelen - mit szemtelen, oltári pofátlan - és falánk mosómedve, ki a beszédes Stikli nevet viseli, épp nem jut semmilyen rágcsálnivalóhoz, mivel minden rafinériája ellenére kudarcot vall egy elhagyatott chipsautomata kifosztásában. Gondol hát egy merészet és besétál a medvebarlangba – szó szerint.
A bundás tulajdonos békésen alussza téli álmát, a barlang bejáratánál pár zacskó csemege hever. Hősünk azonban beljebb veti tekintetét, meglát egy hegynyi felhalmozott élelmet, így nem teketóriázik: Fondorlatos módon összecsomagolja és ellopja mindet. Midőn tervét már majdnem véghez vitte - a halom ennivaló egy kiskocsira halmozva, a szunnyadó medvén sikeresen átemelve a barlang szájánál elszállításra vár - az arcátlan Stikli észrevesz még egy kisebb, jelentéktelen doboz élelmet a hortyogó mackó mancsai közt (!), és mindent vagy semmit alapon még azt is el akarja csenni. A kisstílű és telhetetlen kalandor – a bűnöző tipikus figurája, aki dörzsölt és vakmerő, de sosem alszik nyugodtan, mert, hogy szinten tartsa életvitelét, naponta vásárra kell vinnie bőrét és javait. És mivel soha semmi nem elég neki, előbb-utóbb utol is éri a végzete. De, mivel mindennek van határa, erre már a hatalmas négylábú is felébred, éktelen haragra gerjed, és a felelősségre vonás kezdeti pillanataiban az élelemmel roskadásig rakott szekér leborul a medvebarlangnak helyt adó hegy előtti autóútra, majd az utolsó morzsáig megsemmisül. A barna mackó természetesen dühbe gurul, durván megfenyegeti a halálra vált kisemlőst: ha egy hét elteltével, amikor a természet törvényei szerint a téli álomnak véget kell érnie, nem szolgáltat vissza mindent, kifordítja őt a bundájából. Amikor a vakmerő, pitiáner tolvaj mohóságában az övénél nagyságrendekkel komolyabb érdekkörök útját keresztezi, azt valahogyan jóvá kell tennie, különben vége az életének.

Búsan elindul hát Stikli, hogy valahogy összegyűjtse és visszaszolgáltassa mindazt, amit a medvétől ráadásul nem is sikerült ellopnia.

Ezzel egy időben, nem messze, egy békés csalit mélyén ügyefogyott, de szerethető állatok kis serege (a teljesség kedvéért: egy teknőc, egy mókus, néhány sün és oposszum, meg egy borz) ébredezik: konstatálják, hogy itt a tavasz, örvendeznek a megújhodott, színpompás természetnek. Vezetőjük, a Verne névre hallgató, bölcs, becsületes, megfontolt és előrelátó teknősbéka pedig figyelmezteti őket: ideje elkezdeni élelmet gyűjtögetni a következő télre. Neki is indul a kis csapat, hogy elkezdjék mindennapi betevőjük beszerzését, ám útjuk során egy félelmetes és titokzatos valami állja útjukat. Ennek a valaminek pedig se vége, se hossza, zöld színű és magas, akár egy fal. A teknős a többiek iránt érzett felelőssége és vezetői szerepe okán elszánja magát: átkel a furcsa, zöld falon, hogy felfedezze mi van azon túl. Első csodálkozását rövid, tragikomikus őrület követi emberek, kutyák és autók között.
Mindezt szerencsésen túléli és visszatér (zuhan) a fal megfelelő oldalára. Saját példáján okulva meggyőzi társait, hogy a jövőben tartsák távol magukat ettől a valamitől, melynek túloldalán furcsa és veszélyes lények és tárgyak találhatók.

Eztán újabb fejtörésbe kezdenek, honnan is teremtsék elő betevőjüket, amikor közéjük toppan az emberek világában járatos, vagány és lehengerlő modorú Stikli. Elsőként felvilágosítja az erdőlakókat, hogy a titokzatos, zöld fal neve sövény. Majd előkap egy zacskó frissen csent chipset, mellyel rögtön leveszi a lábáról az ilyesmit még sosem látott és kóstolt állatokat, és ecsetelni kezdi számukra, hogy az emberek világa a falnivalók kimeríthetetlen tárháza, melyet az ő vezetésével könnyűszerrel kifoszthatnak. Az erdő állatai – egy rendszerváltó társadalom, amelynek - jobb esetben - van ugyan egy bölcs vezetője, de régimódi szabályrendszerénél és erkölcsi normáinál fogva képtelen megérteni, átlátni a zavaros, globalizálódó világot, és annak mindent ellenőrizni akaró szövetségi rendszereit (USA, Európai Unió, NATO, G8-ak, szabadkőművesek, illuminátusok, lovagrendek és az ördög tudja, még miféle politikai, vallási és gazdasági alapon szerveződött titkos társaságok). Messziről jött ember pedig azt mond amit akar. És hisznek is neki, ha vet pár jó falatot (ígéretet, gesztust, dollárt) a közönségnek, meg néhány olcsó, de új trükkel megcsillogtatja nagyvilági jártasságát. A mosómedve által megtestesített, kapzsi bűnöző politikai kalandorrá avanzsál.

Nosza, az agyafúrt mosómedve szervez is gyorsan pár villámtúrát a sövényen túlra, beavatja újdonsült barátait az emberek világába, ahonnan szép zsákmánnyal térnek vissza az erdőbe. Az erdei kompániának az emberek világában tett portyája kíméletlen iróniával és humorral ábrázolja a fejlett országok társadalmainak esztelen, „konzumáló”, a szükségesnél mindenből sokszorta többet fogyasztó életmódját. Közben az állatsereglet szembesül helyzetének tágabb vonatkozásával is: miközben téli álmukat aludták, gyakorlatilag körbeépítették őket egy kertvárosi lakóparkkal, egyedül az otthonukként szolgáló kis erdőrész maradt érintetlen. Mintha csak a napi sajtóból szemezgetnénk: rajtunk kívül álló okok miatt, melyeket nem tudunk befolyásolni, nehezebb lett az életünk, beszűkült a mozgásterünk – Világválság van !!! A teknős ösztönei ugyan rosszat súgnak, figyelmezteti is társait, hogy ezzel a mosómedvével valami nem stimmel, de azokat olyannyira rabul ejti az emberi hulladékok fogyasztásának gyönyörűsége, hogy nemhogy fittyet hánynak az intelmekre, de Stiklit választják új vezetőjüknek. Ismét milyen ismerős fordulat: a tömegek megrészegülnek az esztelen konzumálás, a gyorséttermek, pornográfia, diszkózene, drogok, öncélú trendek örvényétől, és olyan mélyre süllyednek benne, hogy aki megpróbálja őket figyelmeztetni ezek veszélyeire, és a konzervatív értékrendhez való visszatérésre, azt kinevetik, attól elfordulnak (maradinak, rosszabb esetben sovinisztának titulálják) és nem hallgatnak rá.
Az újdonsült elöljáró pedig szervezkedik, kommandíroz, és egyre népszerűbb lesz. A többi jószág pedig nem is sejti, hogy a céltudatosan összeválogatott táplálékok felhalmozása nem az ő jövő téli éléskamrájukat van hivatott gyarapítani, hanem a meglopott barnamedve kiengesztelésére gyűlnek. Stiklinek van ugyan egy kis lelkifurdalása, de elhallgattatja a belső hangokat. Az alázatos csapat egyre nagyobb becsben tartja és hálájával halmozza el új vezérét, aki már a kezdetekkor érzelgős történettel igyekezett meghatni a többieket. Stikli annyira nyeregbe kerül, hogy Verne, a teknőc kénytelen nyíltan beismerni alsóbbrendűségét, és a többiek bocsánatát kérni. Mintha csak a híradót néznénk: megszorítások, áremelés, elbocsátások… És mindez még csak nem is a hazai politikai elit zsebét hizlalja, hanem az őket madzagon rángató nemzetközi érdekcsoportok érdekeit szolgálja, akik cserébe meghagyják pozícióikban a nemzet önkéntes vámszedőit. Ezek meg csak bizonygatják vég nélkül, hogy ők aztán minden erejükkel a haza javát szolgálják, de pokoli nehéz a dolguk, mert meg kell felelni a Nemzetközi Sóhivatalnak.

Az állatok feltűnése természetesen nagy riadalmat kelt az emberek rendezett és steril világában, különösen Gladys Sharpnak, a lakókörzet több mint öntudatos elnöknőjének szúrják a szemét, aki azt is nyomban szóvá teszi, ha valakinek a portáján másfél centivel magasabb a gyep a megengedettnél. Magyarország politikai elitje - hathatós szakmai és ideológiai háttértámogatás mellett - majd másfél évtizedes munkával elérte, hogy hazánk tagja lehessen egy olyan nemzetközi, politikai-gazdasági érdekközösségnek, amely szinte átláthatatlan, agyonbürokratizált szabályrendszer mellett működik; azon tagjainak, akik betartják az önkényesen rájuk erőltetett szabályrendszert, fejlesztési támogatásként - persze szigorú elszámoltatás és ellenőrzés mellett - visszaadja azt, amit tagdíj címén beszedett tőlük. De a normasértők, a lázadók, a kritikusok reszkessenek: akinek nem tetszik a Lisszaboni Szerződés, mehet lakni Albániába! Gladys megbíz tehát egy profi kártevő-specialistát -„féregirtót”-, hogy mentesítse lakhelyét a mindenféle vészt, kórt terjesztő betolakodóktól. Dwayne LaFontaine, az „Ellenféreg” pedig kíméletlenül munkához lát, a legkegyetlenebb állatűző eszközöket vonultatva fel. A gazdasági-politikai érdekközösségek gondoskodnak róla, hogy ha kell, katonai erővel szerezzenek érvényt akaratuknak. Nem tetszik a szerbeknek a koszovóban élő, túlnyomóan tudatlan, munkakerülő és bűnöző albán csürhe? Lebombázni őket! A magyarok utcán tüntetnek alkalmatlan kormányuk ellen? Rohamrendőrök verik szét a demonstrálókat. Gárdát alakítanak a cigánybűnözés visszaszorítására? Feloszlatni!

Verne, a teknős megelégeli a harácsolást; elhatározza, hogy visszaadja az ellopott javakat a kétlábúaknak, és véget vet az állat és ember között dúló háborúnak. Stikli természetesen életét érzi fenyegetve ezáltal, hiszen ha a morcos barlangi medvét nem kárpótolja határidőre, utoléri őt annak bosszúja. Kiváltságainak megtartása érdekében a politikai elit nem riad vissza saját honfitársainak a legszélsőségesebb eszközökkel való sanyargatásától, csak hogy az őket irányító idegen hatalmak elégedettek legyenek. És közben buzgón kommunikálják, hogy mindez jó, hasznos és szükséges. Látványos és bolond akciók sorozata után végül sikerül megszerezni a kívánt ételhalmazt, azonban Stikli kivételével mindenki a kártevő-specialista fogságába esik. A ravasz mosómedve tehát megmenekül, és az összelopkodott eledeleket hiánytalanul átadja az álmából frissen ébredt barlanglakónak. Utóbbi elégedetten veszi át jussát, és miközben közösen nézik a többi erdei állat ketrecben való elszállítását, ecseteli véleményét saját maga és Stikli közös vonásairól: lelketlenség, önzés, mások kihasználása, magányosság… A karvalytőke kozmopolita urai és hazai helytartóik jól megértik egymást; szegről-végről közösek az érdekeik.

És ekkor következik az ebben a műfajban elmaradhatatlan happy end: a csíkos farkú kis tolvajban feltámad a lelkiismeret, és kizárólag hollywoodi produkcióba illő, fergeteges autólopás, medvereptetés, ház- és kertrombolás árán megmenti barátait, aztán köztük is marad az idők végezetéig, jóvá téve bűneit és példás jellemfejlődésről téve tanúbizonyságot. A fránya lakópark-elnöknő, a kegyetlen féregirtó és a barnamedve pedig kertben felállított állatcsapdák és a ribillióra kiérkező rendőrség útján nyerik el méltó büntetésüket. Nos, ez a történetnek az a része, amelynek közéleti és politikai párhuzamát, megfelelőjét sajnos a legnagyobb képzelőerővel és optimizmussal sem lehet fellelni a való világban, kiváltképp a Kárpát-medencében.

A Túl a sövényen, mivel hollywoodi animációs film, nem nélkülözheti az idétlen humort, olcsó helyzetkomikumokat, a kínrímeket, túldimenzionált képi megoldásokat, és érzelmes mellékszálakat (a gonosz elnöknő kövér és öntelt macskája a film végére szerelmi viszonyba keveredik az erdei csapat tagját képező borzlánnyal). Mindazonáltal bölcsesség, fejlett értékítélet, rengeteg önkritika sugárzik belőle, és az az elcsépelt, de sajnos egyre aktuálisabb üzenet világlik ki a történetből, hogy ha mi, emberek nem embereljük meg magunkat, akkor rövid úton hazavághatjuk a planétánkat, saját életterünket.

A Túl a sövényen (Over the Hedge) az azonos című amerikai képregény alapján készült 2006-os számítógép-animációs film.
Nézzék meg. Érdemes.

Münzberg Mihály

Nyiregyháza

2008. december 29.