Újra gyilkolni akart Muki, akit korábban 15 év börtönre ítéltek, mert kegyetlenül megölt egy 18 éves magyar lányt Makó közelében. Először egy fához kötözte, majd megerőszakolta, ezután pedig élve felgyújtotta.

Akkor még 15 éves volt, így sajnos nem ítélhették életfogytiglani börtönre. Két éve szabadult, és most a nővérét akarta megfojtani.



Fotó: Ringier-archív

Alább olvasható a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye:

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly tavasszal nővére halálát akarta okozni.

A vádirat szerint a börtönviselt férfi szabadulását követően Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt közöttük több alkalommal került sor vitára. Ilyenkor a vádlott többször is halálosan megfenyegette nővérét, alkalmanként kést is elővéve nyomatékosításként. A fenyegetések hatására a sértett rettegni kezdett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, oda azonban végül visszatért.

2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek. Ekkor a vádlott két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli. Csak a sértett védekezésén múlt, hogy a fenyegetést nem tudta beváltani. Az esetet követően letartóztatásba került férfi később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, amiért nem sikerült testvérét megfojtania.

A főügyészség a vádlottat különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő elkövető bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

"Átlagos gyerek volt", az anyja szerint még vicces is, hogy "elcsórelt" egy biciklit:

Korábban írtuk:

- Újra börtönben Pénzes Henrietta gyilkosa - egy évet volt szabadlábon

- Muki szabad, mint a madár: sem a rendőrség, sem az önkormányzat, senki sem foglalkozik azzal, mit fog tenni
- Szabadlábra kerül az áldozatát megerőszakoló, majd elevenen megégető cigánybűnöző
- Fotó: tekintse meg a Henit felgyújtó cigányt, amint mosolyog!
- Gyerekként is pszichopata volt Muki, Pénzes Henrietta cigány gyilkosa
- Pedagógiai szakvélemény: fékezhetetlen volt és verte osztálytársait Heni cigány gyilkosa
- Heni apja: ha az én fiam gyújt fel egy cigánylányt, már bosszút álltak volna