Ugrás a cikkhez
Reklám

Négy romániai cigány az elmúlt években azzal foglalatoskodott, hogy templomokból lopott Angliában: összesen kétmillió fontnyi zsákmányra tettek szert. Az ügyükben eljáró bíró mindegyikükre kemény börtönbüntetést rótt ki - írja a Daily Mail nyomán a Főtér.ro, következetesen románnak nevezve a cigányokat.







A négy "román" tolvaj 2018 májusa és 2020 márciusa között fejtette ki áldásos tevékenységét. Ezen idő alatt elsősorban a templomok tetejének ólomborítását fejtették le és lopták el nagy szakértelemmel.







A két év alatt számos templomot megrongáltak, egyedül a cambridgeshire-i Gamlingay templomában 100 000 fontos kárt okoztak.




Az általuk okozott kár mértéke azonban jóval nagyobb, a kétmillió fontot is eléri. Már csak azért is, mert az ólomburkolat nélkül a tetőn keresztül befolyt az esővíz, ami megrongálta a templomok tetőszerkezetét és belsejét is.




A banda módszere egyszerű volt és hatékony: keresztül-kasul utaztak a kies angol tájakon, és kis falvak templomait pécézték ki maguknak. Ezt követően a hajnali órákban „támadtak”: a sötétség leple alatt felmásztak a templom tetejére, és lefeszítették az ólomborítást, amelyet aztán a földre dobtak – gyakran úgy, hogy az földet érés közben megrongálta a templomkertben álló sírköveket.



Ezeket a templomokat károsították meg

Az ólomdarabokat aztán órákon belül eladták egy birminghami ócskavastelepnek, amelynek a tulajdonosa a tolvajok bankszámlájára utalta a lopott áruért járó pénzt.




A jól jövedelmező üzlet tavaly márciusban ért véget, amikor a rendőrség hosszas nyomozás után a nyomukra bukkant, és hármukat letartóztatta. Nem kellett sokat várni a banda negyedik tagjának rendőrkézre kerülésére sem: őt júliusban kapcsolták le.




A tárgyalás során egyikük 23, a másikuk 16, a harmadik 14, a negyedik pedig 13 lopást ismert be. Meg is kapták a jutalmukat: szerdán kettejüket hat és fél, egyiküket hat, a negyedik társukat pedig három év hét hónap szabadságvesztésre ítélték. Emellett a kár legalább egy részének fedezésére hozzáférhető vagyonukat is lefoglalják majd.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából