Ugrás a cikkhez
Reklám

A rendőrség három újabb cigányt azonosított és fogott el a 2020. július 30-án este történt "eldurvult vita" résztvevőjeként.

Mint ismeretes, 2020. július 30-án 20 óra körül az érdi Iparos úton két cigány társaság verekedett (a Police.hu szerint szólalkozott) össze. A verekedés során egy cigány meghalt, egyet a kórházban továbbra is válságos állapotban kezelnek.

A Pest megyei rendőrök az esetet követően az elkövetők egy részét azonosították, egyiküket emberölés bűntettével, a többi résztvevőt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsították meg, azóta letartóztatásban vannak.

A rendőrök folytatták a nyomozást, kamerafelvételeket elemeztek, tanúkat hallgattak meg és további adatokat gyűjtöttek. Így azonosítottak és fogtak el 2020. augusztus 14-én hajnalban Enyingen és Siófokon a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével még két egyedet, akiket csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak.

"B." Krisztófer 21 éves enyingi és "R." István 35 éves siófoki lakosokat a rendőrök kihallgatták, majd őrizetbe vették. Velük szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatásukat.

Pár órával később Székesfehérváron elfogták "F." András 28 éves enyingi lakost, akit szintén csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítanak. A cigányok kihallgatása megkezdődött.

Friss: Érdi szóváltás: az ügyészség részletezte, hogyan szurkálta az "ellenkező érdekkörbe tartozó család tagjait" a pénteken befogott trió

Korábban írtuk:

- Már megint félreismertük ezeket a derék romákat: ők békés, polgári úton akarták intézni az érdi ügyet

- Félresikerült esküvő árának visszakövetelése miatt aprították egymást az ország kincsei Érden

- Tizenkét kincsesbányát tartóztattak le az érdi porajmos nyomán

- Tizenkét Érden vendettázó cigány letartóztatását indítványozta az ügyészség

- "Kurvák! Most megb@szom anyátokat!"

- "Mert akkor bele lett volna hugyozva a szádba is, ha én ott vagyok!" - "Meg leszel halva!"

- Toroczkai: ez áll az érdi és enyingi cigány bandák esete mögött (is)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából