Közmunkára ítélték a szülőket, akik nem törődtek három gyermekükkel. A családgondozók elképesztő állapotokat tapasztaltak náluk.

A párnak három közös gyermeke született, akikről a vád és az ítélet szerint 2008 és 2012 októbere közt érdemben nem gondoskodtak.

A gyerekek többnyire az apai nagymamával együtt ezen idő alatt többször is laktak az egyik szedresi pusztán, Pusztahencsén, Szekszárdon, Tevelen, valamint három családok átmeneti otthonában. Az apa ha ivott, verte az élettársát, rendszeres keresete nem volt, amit alkalmi munkával keresett, annak egy részét is játékgépekre költötte. A pár többször külön is költözött, majd megint együtt vándoroltak tovább. A gyámhatóság a gyerekeket többször átmeneti védelembe vette, otthonba is helyezte, majd egy alkalommal visszaadták őket a szülőknek.

A családgondozók elképesztő állapotokat tapasztaltak. Az egyik szükséglakásban két helyiség volt, az egyikben lakott a három felnőtt és a három gyerek, a másikat ruhatárnak és mellékhelyiségnek használták. Az utóbbi célra rendszeresített vödröt nem minden nap ürítették ki. A villanyt huzamosabb időre kikapcsolták, a ház egyik ablaka kitörött, sem fűtési, sem főzési lehetőség nem volt. A szemetet az udvarban gyűjtötték. A legnagyobb gyerek nem járt rendszeresen óvodába, s amikor megjelent koszos, ápolatlan, büdös, olykor tetves volt. A szakértő megállapítása szerint a szülők gondtalansága súlyosan veszélyeztette a gyerekek testi, lelki és szellemi fejődését.

A gyerekeket 2012 októberében helyezték nevelőszülőhöz, a fent leírt állapotban. Ennek pozitív hatását a tanulási képességet vizsgáló rehabilitációs bizottság egy évvel később már észlelte. A bíróság az apát és az anyát 312, illetve 300 óra közmunkára ítélte 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért és társtettesként elkövetett kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétsége miatt. A szülők ugyanis először megszöktették a gyerekeket, hogy ne kerülhessenek nevelőszülőhöz.

(Teol nyomán)