A többségi álláspont azt mondja a Jobbikban, hogy nagyon fontosak a jó kereskedelmi kapcsolatok, de az, hogy a 72 milliós lakosságú Törökország részese legyen az Európai Uniónak, azt a kohéziót, ami Európa összekötő kapcsa, nagyon erősen megbontaná, tehát a Jobbiknak végül is az a véleménye, hogy Törökországgal nagyon jó kapcsolat [szükséges], de nem az unió tagjaként – jelentette ki Balczó Zoltán Jobbik-alelnök az MTV-ben.


Mint ismeretes, portálunk Hegedűs Tamásnak, a Jobbik általános frakcióvezető-helyettesének egy interjúja kapcsán (melyben arra utalt, pártja támogatja Törökország EU-csatlakozását) kérte ki az olvasók véleményét, majd robbantott ki nagy érdeklődésnek örvendő vitát. Olvasóinknak mindössze 17,2 százaléka támogatta a török EU-csatlakozást, összesen 39,1% utasította el azt teljesen, de ezen a véleményen volt a maradék 43,6% is, ez utóbbiak ugyanakkor szükségesnek látták a jó viszony ápolását a közös anticionista törekvések végett (eredmények itt).

(A beszélgetés erre vonatkozó része 9.50-től kezdődik.)

 

Kuruc.info