Ugrás a cikkhez
Reklám




Nem kellett sokat várni: Gyurcsótány után Szarházy is táncra perdült. A szocik vezéralakja Michael Jackson-produkcióval, reppeléssel és bikicsunáj éneklésével próbálta szórakoztatni a lakótelepi nyuggereket, akik közül sokan nem igazán vették a lapot.

Itt egy újabb, hosszabb videó az idiótáról:

 

 

Hírtv összefoglalója:

 

Harcostársak vagyunk, és bár manapság sokan félnek ettől a szótól, de mondjuk ki: elvtársak is vagyunk - mondta az MSZP elnöke a kihalófélben lévő MSZP-szavazóknak.

Hollik Péter - Kuruc.info

Korábban írtuk: A megszegett ígéretek és a demokrácia elleni támadás első száz napja volt - így értékelte a kormány eddigi munkáját Mesterházy Attila Salgótarjánban az MSZP kampánynyitó rendezvényén pénteken. Az MTI híradása így ér véget:

A salgótarjáni Beszterce téri kampánynyitó rendezvényen a politikusokat már a szórakoztató programok alatt a színpadra hívták, az egyik táncos-énekes csoport vezetője megtáncoltatta és megénekeltette Dóra Ottó polgármesterjelöltet, Molnár Károly képviselőjelöltet és Mesterházy Attilát. Az elnök fekete kalapot és fehér kesztyűt kapott, és némi irányítással egy rövid Michael Jackson-produkciót imitált a közönség nevetése és tapsa mellett.



Friss hírek az elmúlt 24 órából