
Ezt mondta nagy demokratánk KISZ KB-titkárrá választása után, ráadásul 1989-ben, amikor már a legvadabb komcsik se nagyon fényezgették szétrohadt szervezeteiket. Egészen pontosan így fogalmazott: "a KISZ demokratikus berendezkedésű, szocialista értékeket valló, azt középpontba állító társadalmat akar, nem intézményeket, nem kialakult hatalmi mechanizmusokat, hanem értékeket kell megvédeni."
Ugye milyen szépen mellé tudott beszélni már akkor is? Ugyanazok a gesztusok, ugyanaz a hanghordozás, ugyanaz a demagógia, mikor arról beszél, hogy az eddigi működés nem tartható fenn, változás kell (lásd: "reformok") - hiszen jól tudja, hogy a folyamatos változtatás elvonja az emberek figyelmét az egy helyben való toporgásról. Megmondta már akkoriban Viktorunk is: komolyan kell venni. (Neki mégsem sikerült.)
Egy kis múltidéző.
- 17:29 Őrizetbe vettek két fiatalt egy moszkvai autóbombás merényletterv ügyében
- 17:14 Drónelhárító rendszer fejlesztésébe kapcsolódik be a Mercedes-Benz
- 16:50 Több ezer bűnöző használhatta a Sky és az Anom titkosított alkalmazásokat Boszniában
- 16:26 Európai Bizottság: Magyarország benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét
- 16:18 Zaharova szerint "a kijevi rezsim hazudott Budapestnek az Ukrajna területén élő magyarok jogainak garantálásával kapcsolatban"
- 15:56 A változatosság kedvéért Trump most éppen "átfogó katonai művelettel" fenyegeti Iránt
- 15:23 Zelenszkij megerősítette, hogy Flamingo rakéták találták el az egyik oroszországi hadiüzemet
- 14:57 A Pfizer felülvizsgálja németországi beruházásait
- 14:20 Blikk-szavazás a csinos és sármos politikusokról - második helyezett a Mi Hazánk-vezetés, Magyar Péter csak 3. lett
- 14:09 MNB: nem egyhangúlag szavazott a monetáris tanács az alapkamat tartásáról májusban
- 13:41 Mi Hazánk: ne az adófizetők, hanem a Mol állja a védett benzinár költségeit!
- 13:32 Motorosrendőröknek hajtott egy ámokfutó a Budai Várnegyedben
- 13:27 Sziámi ikrek születtek Pozsonyban
- 13:20 Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a kormány
- 13:16 Mi Hazánk: kiskapuk maradtak a hazai vendégmunkás-szabályozáson
- 12:53 A svédek többsége elutasítja az euró bevezetését
- 12:35 Húszezren maradtak ivóvíz nélkül a dél-iráni Szirikben, miután amerikai csapás ért két víztározót
- 12:18 Ukrán rakétatámadás érte Csebokszarit, Szevasztopolban megsemmisült Franz Roubaud monumentális panorámaképe
- 11:47 Szabó Bence elindította a visszaszerelését
- 11:22 Németországban 3,8 százalékkal estek a feldolgozóipari megrendelések áprilisban
- 10:47 BMW-jébe rejtett pokolgéppel robbantottak fel egy orosz ezredest
- 10:20 Távozott posztjáról Győrfi Pál: új szóvivője van az OMSZ-nek
- 10:05 Folytatják a gyilkolászást a Tisza-kedvencek Libanonban és a Gázai övezetben
- 10:00 A tiszás Orbán is kiáll Izrael mellett
- 09:44 Védtelen emlékezetpolitika
- 09:26 Havasi Bertalan már zaklatások miatt öngyilkosságot elkövető fideszesekről regél
- 08:40 Árulás, megtévesztés, szerepjáték - Vona a Jobbik után új műsorban kamatoztathatja tehetségét
- 07:59 Magyar Péter a buzivonulásról: senki sem akarja ezt megakadályozni - sőt még "orvosi kérdéseket felvető" kérdések megvitatására is nyitottak
- 07:13 Összecsapások törtek ki Belfastban, miután egy "nem terrorista" szudáni a nyílt utcán próbált lefejezni egy írt
- 06:41 Az Egyesült Államok több hullámban támadott iráni célpontokat, Irán válaszul öbölmenti országokat lőtt
- 22:48 Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
- 21:13 Trump megerősítette: a perzsák lőtték le a csúcstechnológiás Apache helikoptert a Hormuzi-szoros közelében
- 21:03 Börtönnel is büntethető lesz a valótlan vagyonnyilatkozat
- 20:21 Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja támadni Oroszországot
- 19:43 42 százalékkal emelkedett a szélsőbaloldali indíttatású bűncselekmények száma Németországban
- 19:30 Az alaptörvény záró rendelkezései között szerepel majd, hogy a kekváknak az állam által juttatott vagyon visszaszáll az államra
- 18:56 A kötelező burkaviselés ellen tüntettek Afganisztánban - tüzet nyitottak rájuk
- 18:40 Gázai fegyverzetleszerelési testület létrehozásában állapodtak meg a palesztinok
- 18:33 Átmenetileg megemelnék a sürgős tárgyalás és a kivételes eljárás félévenkénti felső határát
- 18:12 Toroczkai-Magyar-vita: "önök is pártállami diktatúrát építenek!"
- 18:07 A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével szemben
- 17:49 47 millió forintot emelt le egy bankszámláról egy váci csaló