Egy érdekes szervezet létezésére derített fényt a Sme napilap. A Tribus tagjai egymás között egyeztetik az ellenőrök kilétét és tartózkodási helyét, tagsági díjakból finanszírozzák az esetlegesen lebukók büntetéseit, és még így is megéri nekik.
A nem hivatalos érdekvédelmi szervezet fotókból álló adatbázisokkal rendelkezik az ellenőrökről, és azzal is tisztában vannak, hol fordulnak elő a leggyakrabban. A tagság legérdekesebb hozadéka viszont az, hogy havi három eurós tagsági díj fejében finanszírozzák a lebukók büntetéseit, és még így is nullszaldós gazdálkodást folytatnak.
A Sme riportja szerint Svédországban, Lengyelországban és Franciaországban is működnek hasonló csoportosulások. A Tribus egyik tagjának elmondása szerint két éve létezik a csoport, tagjaik száma és kiléte titokban maradt. Az Ivan névre hallgató informátor szerint a belépők nehezményezik, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy akár havi 25 eurót is fizetniük kell a bérletért, és ezért feketén utaznak.
A Tribus feltérképezte a leggyakoribb ellenőrzések helyét és az ellenőrök mozgását, valamint fotókból álló adatbázisa van az állományról. Ha valaki tudja, ki az ellenőr, és figyel a villamosokon és a buszokon, még időben leszállhat, ha baj van, és megúszhatja az ellenőrzést. Aki mégis lebukik, annak a büntetését finanszírozzák a közös kasszából, melyet egy meg nem nevezett személy kezel. Az átfizetés feltétele, hogy a sértett még legalább négy hónapig "előfizessen" a Tribus szolgálataira, ami átszámolva 12 eurós kiadást jelent.
A közlekedési vállalat nem kívánt reagálni az értesülésekre, és a rendőrség sem foglalkozik az esettel, állítják ugyanis, hogy az nem az ő hatáskörükbe tartozik. A Sme felhívta a figyelmet arra, hogy korábban a facebookon is megjelent egy galéria az ellenőrökről, azt akkor személyiségi jogi sérelmek miatt kellett eltávolítani a közösségi portálról, és nem derült ki, ki rakta fel.
"Nem vagyunk polgári társulás, nem is leszünk. Nem tárgyalunk sem a fővárosi önkormányzattal, sem a közlekedési vállalattal. A saját érdekünkben cselekszünk" - olvasható a Tribus honlapján. A Pozsonyban már több mint két éve működő csoport azt szeretné elérni, hogy a tömegközlekedés a "szlovák" fővárosban ingyenes legyen. A Tribus honlapján az áll, hogy a kezdeményezést az olasz munkásmozgalom hetvenes évekbeli autoriduzione (önkorlátozás) elnevezésű taktikája ihlette. Ezzel a taktikával élve a gazdasági válság idején az olasz háztartások ezrei önhatalmúlag csökkentették a közműdíjak összegét, vagy egyenesen elutasították a számlák fizetését.
A kérdés nem az, hogy Magyarországon vajon mekkora sikerrel működhetne egy ilyen kvázi biztosító - a havi tízezer forintos BKV bérlet helyett vonzó lehet egy ezer forintos biztosítási díj. A kérdés valójában az, hogy mennyi idő alatt módosítana a kormány törvényt, hogy ennek a csoportnak is kelljen biztosítási adót fizetnie.
(Bumm - Ecoline nyomán)