
Hedvig és gyermeke<br>- akit egy "szlováknak" szült
Jogi értelemben befejeződött Malina Hedvignek, a 2006-ban Nyitrán megvert felvidéki magyar diáklánynak az ügye, mert a strassburgi Emberi Jogi Bíróság elfogadta a fiatalasszony és a tót kormány közötti per békés rendezéséről szóló megállapodást - derül ki az Új Szó híréből.
A napilap szerint ez azt jelenti, hogy a jövőben sem az állami szervek, sem maga Malina Hedvig nem nyithatja meg újra az ügyet, nem lesznek további vizsgálatok, tehát végeredményben soha nem is tisztázódik, mi történt.
Malina Hedvig, akit 2006. augusztus 25-én támadtak meg Nyitrán, 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. A strassburgi testület ez év áprilisában értesítette a szlovák kormányt a beadványról, és kérte annak állásfoglalását az üggyel kapcsolatban. Az igazságügyi minisztérium nyár végén ajánlotta fel Hedvignek, hogy a kormány hajlandó tőle bocsánatot kérni, ha visszavonja a beadványát. A megállapodásra szeptember 28-án került sor, és a kormány elismerte, "a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek."
A békés rendezés érdekében a kormány kötelezte magát, hogy sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálatát az ügy miatt, Malina Hedvig pedig kijelentette, hogy nincs a szlovák kormánnyal szemben kártérítési igénye, és nem fordul az Európai Emberi Jogi Bíróság nagykamarájához sem. "A közös nyilatkozatot, amelyet Lucia Zitnanská igazságügyi miniszter és Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje írt alá, november 8-án fogadta el az emberjogi bíróság héttagú tanácsa, ezzel a békés rendezésről szóló megállapodás jogerőre emelkedett" - olvasható a lapban.
A tót kormányt nem köti határidő, hogy meddig kell a sajnálkozó sajtónyilatkozatot kiadnia, de az Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottsága ellenőrzi, hogy a felek eleget tettek-e a megállapodásban vállaltaknak. Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is vádlottként szerepel. Robert Kalinák volt belügyminiszter ugyanis azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen az ügyben eljárás folyik.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: Tel-Avivba ment hazugságvizsgálatra Malina Hedvig - a zsidók szerint sem hazudott