A Magyar Jelen úgy értesült, hogy a szatmári Mi Hazánk-szervezet arra az elhatározásra jutott, hogy lehetőségeihez mérten támogatni fogja az erdélyi magyar Református Egyházkerületet. Ennek mikéntjéről és arról, honnan jött az öltet, Komlódi Lórándot, a párt szatmári szervezőjét kérdezték. Megkérdezték továbbá Rácz-Ervin Lajost lelkipásztort is, hogyan fogadta a kezdeményezést.
Kép: Magyaródi Milán / reformatus.hu
– Az ötlet onnan jött, hogy Rácz-Ervin Lajos elmagyarázta, hogy nagyon sok olyan településen van templom, ahol nagyon kevés magyar él, és nem szeretnénk azt, hogy eltűnjenek templomaink, majd a helyükbe román templomokat építenének, és újból történelemhamisítást csinálnának. Az elmúlt 100 évben volt már erre példa sajnos – ismertette az előzményeket Komlódi. Hozzáfűzte: tervezik a kapcsolatok szorosabbra fonását, hiszen az egyház a közösség értékmegtartó erejével bír.
– Ervin és a szigetlankai gyülekezet már számtalanszor adott otthon a szatmári Mi Hazánk történelmi estjeinek, ahol az első világháborúról tartott négyrészes előadást dr. Keresztesi Csaba Árpád. Itt állandó vendégek voltak a Mi Hazánk vezetői közül is többen, Novák Előd, Árgyelán János, Dócs Dávid, Vékony Csongor és a pártigazgató Szabadi István is – ismertette.
– Az erdélyi Református Egyház az egyik legnagyobb olyan szervezet, amely sok százezer magyart tud megtartani magyarnak. Sok olyan közösség van, ahol csak a református papok tartják egyben a fiatalságot és próbálják megóvni a magyar fiatalságot attól, hogy asszimilálódjanak. Rengeteg programot, gyerektábort szerveznek, ahova több tízezer szegényebb gyermek jut el kirándulni
– összegezte.
Rácz-Ervin Lajost arról kérdezték, hogyan látja az erdélyi és a székelyföldi magyarság helyzetét, mi a vallás megtartó szerepe szerinte.
– Azt hiszem, ebben az esetben magát a kérdést is elemeznem kell. Szeretem a székelyeket, de szeretném elmondani, hogy Erdély nem Székelyföld, és fordítva sem. Mi Partiumban élünk, amely helyenként éppen olyan tömbmagyarsággal rendelkezik, mint székely testvéreink élettere. Azonban el kell mondanom, sok tekintetben másak vagyunk, mint ők, ami nem ellentétet jelent, de van különbség. Szatmáriak vagyunk. Ilyen nevek kötődnek ehhez a környékhez, mint Károli Gáspár a biblia első fordítója, Kölcsey Ferenc a himnusz megalkotója, Ady, Petőfi, Dsida… Tehát van mire emlékezni és van mihez kötődni. Egy olyan városban szolgálok, amit magyar polgármester vezet mintegy egy évtizede. Az öt református gyülekezet egyikébe, a kertváros egy részét magába ölelő Szigetlankai Református Egyházközségben szolgálom Istenemet. Kellő szerénységgel elmondhatom, hogy gyülekezetünk folyamatosan növekszik – ismertette.
– Nyolc éve még 800 lelkes volt, most pedig ezer fölött vagyunk. Vasárnap délelőttönként nagyjából tele a templom. Minden generációnak igyekszünk programot biztosítani. Honlapunkról bővebben tájékozódhatnak tevékenységeinkről: sajtóreferense vagyok 14 éve a szatmári egyházmegyének. Szatmár megye felét, mintegy 45 gyülekezetet ölel át az egyházmegye. Van rálátásom a térségre, több mint húszezer református tartozik ide. A Királyhágómmelléki Református Egyházkerület (Temesvártól Nagybányáig, Szilágyságon és Szatmáron át) generális direktora is vagyok két éve. 280 református gyülekezet püspöksége Nagyváradon működik. Az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári központtal működik, odatartozik Székelyföld és Erdély közép-, valamint déli része. Missziói programokat felügyelünk és kezdeményezünk Partium területén a nőszövetség, presbitériumok és az ifjúság számára. Magyarság szempontjából a határmenti települések komoly gondokkal küzdenek, amit nagyjából az elvándorlás okoz. Közel a határ, a fiatalok könnyebben mozdulnak, s mindez kihívások elé állít bennünket, akik szeretjük szülőföldünket, és ezt a szeretetet megpróbáljuk átadni a fiatalabb nemzeték számára is. Erőltetve ez nem megy, de kellő türelemmel és alázattal meglehet a gyümölcse. A vallásgyakorlásnak központi szerepe van ebben, mert a lelki otthon megteremtése komoly ok arra, hogy ne vágyódjanak el, vagy éppen pár év kint lét után visszajöjjenek a hívek – részletezte.
– Semmiképpen sem szeretnénk panaszkodni. Vannak jó közösségeink. Sokat segítenek az anyaországi támogatások, de semmiképpen sem szeretném, ha ezek elkényelmesítenének bennünket. Van áldás eseményeinken. A tisztességgel és türelemmel végzett munka meghozza gyümölcsét – felelte arra a kérdésünkre, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük.
A fiatalokra és könyvkiadásra szeretnék fordítani a támogatást
– A támogatást mindenképpen olyan programokra fordítanánk, amelyek az ifjakat célozzák meg. Ugyanakkor egy olyan könyv kiadását is segítenénk ezzel, amit a szatmári egyházmegye lelkipásztorai közösen írtak. Címe: Velünk az Isten. A támogatáshoz mérten tudnánk ezt ajándékba adni különböző eseményeinken
– összegezte.
Fontos információ, hogy az erdélyi református közösség munkáját, melyet az ottani magyarságért végeznek lelki és fizikai síkon is, az alábbi számlaszámon lehet támogatni:
RO79CECESM0136RON0057890
PAROHIA REFORMATA SATU MARE NR 5
(Címlapkép: Erdélyi Református Egyházkerület / Facebook)