Washingtonban beperelték a magyar államot Herzog Mór Lipót néhai bankár örökösei. Az 1944-ben szerintük elrabolt műkincsgyűjteményének Magyarországon található darabjait akarják visszakapni. A per több évig tarthat. Váratlan fordulat az ügyben, hogy a felperesek nem csak azt a negyven darab, százmillió dollár összértékű műtárgyat követelik vissza, melyeket sajátjuknak tartanak, hanem azt várják a magyar kormánytól, hogy adjon leltárt a birtokában lévő összes Herzog-műkincsről. Igazi kalmár-zsidó szellemben.

Két tahiti nő mangóval (Paul Gauguin)

Washingtonban beperelték a magyar államot Herzog Mór Lipót néhai bankár örökösei. 1944-ben elrabolt műkincsgyűjteményének Magyarországon található darabjait akarják visszakapni. A per több évig tarthat. A keresetet kedden nyújtották be az örökösök Washingtonban, hivatalosan Magyarországra pedig valamikor csak hónapok múlva érkezhet meg. Az ügy teljességéhez hozzátartozik, hogy érdekes módon a Lipót-famíliának olyankor jut eszébe perelni hazánkat, amikor az SZDSZ nincs kormányon. Az első keresetet hazánk, illetve a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria ellen 1999-ben nyújtotta be Martha Nierenberg, a Fővárosi Bíróság ebben a perben tíz képről mondta azt, hogy azok a zsidó báró unokájának örökségét képezik, ezt az ítéletet később a másodfokú eljárásban hatályon kívül helyezték.

Most újra felfedezte a térképen piciny hazánkat a zsidószármazék, és mivel Konrád György barátai már nincsenek kormányon, sőt, a Parlamentben sem, így elérkezettnek látta az időt, hogy ismét megpróbáljon szert tenni arra a vagyonra, aminek hovatartozása igencsak vitatható.
Először is azt kell tisztázni, hogy az amerikai bíróságnak van-e joghatósága, a per érdemi szakaszában pedig az lehet érdekes, hogy lehet-e egyáltalán ebben az ügyben az államot perelni egy az 1970-es években kötött megállapodás miatt – mondja az ELTE adjunktusa.
Ha egy amerikai állampolgárnak a magyar állammal szemben valamilyen igénye van, például azért, mert 1941 és ’73 között elvette a vagyonát, akkor ezt az amerikai állam fogja valamilyen módon kártérítéssel rendezni. Ezen megállapodás alapján Magyarország mintegy húszmillió dollárt fizetett 1973-ban és azt követően egy-két évvel az Egyesült Államoknak, az Egyesült Államok pedig kárpótlást fizetett a saját állampolgárainak. Azaz, Martha Nierenbergnek kétszer fizetnénk, amennyiben megnyerné a pert.

Érdekes adalék továbbá, hogy 2000-ben azért helyezték hatályon kívül a zsidó számára pozitív ítéletet, mert nem bizonyítható az, hogy valóban őt illetné a teljes vagyon. (A bíróság elutasító indoklásában ekkor még nem szerepelt a kárpótlásról szóló amerikai–magyar egyezmény.)

A gyűjteményt alapító Herzog Mór Lipót – és felesége – halála után a tekintélyes vagyonnak is beillő kollekciót három gyermeke örökölte, ám a hagyaték felosztására vonatkozóan semmilyen értékelhető adat, bizonyíték, végrendelet vagy végzés nem állt a bíróság rendelkezésére. A másodszor megtartott elsőfokú tárgyalás bírája először a családfát akarta tisztázni, mivel szerinte a néhai Herzog Erzsébet (Herzog Mór Lipót lányának) egyik gyermeke, 1997-ben elhunyt fia nem végrendelkezett.
Martha jogi képviselője ekkor bizonyítékként benyújtotta az ismertetése szerint időközben előkerült, 1929-ben Herzog Mór Lipót megbízásából készült végrendelet szövegét, valamint a műgyűjtő halála után tartott hagyatéki eljárás dokumentumát. Érdekes, hogy az akár perdöntő bizonyítéknak is vehető dokumentumok akkor kerültek elő, amikor a zsidó vénasszony ügye veszni látszott.
 
Az ügyvéd ismertetése szerint Herzog Mór Lipót végakaratának megfelelően a gyűjteményhez tartozó műkincseken – halála és felesége halála után – három gyermekének egyenlő arányban kellett osztoznia. Ha az örökösök nem tudtak volna megegyezni, akkor egy – Herzog Mór Lipót által megjelölt – választott bíróságnak kellett volna dönteni. A felperesi jogi képviselő tudomása szerint választott bírósági eljárást nem kellett tartani.

Amerikában egyébként népszerűnek tűnik Magyarországot perelgetni: néhány magyar bankot és a MÁV-ot is beperelték már. A vasúttársaság ellen a holokamu áldozatainak örökösei februárban adták be keresetüket Chicagóban. Zajlottak már perek nemzetközi választott bíróságok előtt is gazdasági jellegű ügyekben Magyarország ellen. Egy külföldi távközlési cég például veszített, míg egy másik esetben a Ferihegyi repülőtér egyik termináljának üzemeltetője pedig nyert a magyar állam ellen.

Amit nagyjából biztosan lehet tudni a Herzog-családról és a műkincsek sorsáról

Herzog Mór 1934-ben bekövetkezett halálakor a műtárgyakról összeírást készítettek. A fontosabbak bekerültek a Műkincsek Törzskönyvébe, amely a Magyarországon fellelhető művészettörténeti értékek nyilvántartása volt. Egy 1949-es rendőrségi jegyzőkönyv szerint: „Báró csetei” (sic) Herzog Mór Lipót 1934-ben meghalt és vagyonát özvegye örökölte. Az özvegy halála után (” hatvani” Deutsch Janka, meghalt: 1940) a Herzog-vagyon a három gyermek közt olyképpen lett szétosztva, hogy – ez csak a műtárgyakra vonatkozik – három egyenlő értékű csoport lett összeállítva, melyet az érdekeltek maguk közt sorsolás útján osztottak szét. A három testvér:

1./ Herzog András
2./ Herzog Erzsébet, férjezett „báró” csepeli Weiss Alfonsné,
3,/ Herzog István

Herzog András 1939-ben vált el feleségétől „gróf” Parravicini Mária Izabellától, aki később ifj. „gróf” Bethlen István (a miniszterelnök fia – a szerk.) felesége lett. Herzog András ezen házasságából két gyermek született: Angéla és Júlia. Herzog Andrást 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. Ekkor vagyonának gondnokságával és intézésével sógorát Weiss Alfonsot bízta meg, akit egyben gyermekei gondnokául is kijelölt. Herzog András a munkaszolgálatról nem tért vissza, holttá nyilvánítása még nem történt meg. Volt felesége – ifj. gróf Bethlen Istvánné – 1948. szeptember 3-án „K” útlevéllel férjével és Herzog Andrástól származó két gyermekével: Angélával és Júliával Olaszországba távozott.

1944-ben Weiss Alfons is elhagyta az országot és azóta sem tért vissza. Weiss Alfons dr. Oppler Emil ügyvédnek adott megbízást Herzog András ügyeinek intézésére. 1943 őszén a Herzog-család kincseinek egy részét Budafokra vitték, majd 1944 májusában Herzog Istvánné rokonához, Kovács Endrénéhez Sirokra szállították a műkincsek további részét. A szállítást Kiss István, volt detektív intézte. Bejelentés alapján azonban a Zsidó Vagyonokat Kutató Bizottság felfedezte az elrejtett értékeket és azokat Hain Péter főhadiszállására szállították. A műkincseket innen részben a Szépművészeti Múzeumnak adták át, részben Nyugatra hurcolták. Azaz, az elrablás vádja igencsak vitatható, akárcsak a Herzog-kollekció megszerzésének tisztességes mivolta is (Lásd keretes anyagunkat.).

A Herzog-család tagjai nem épp a becsület mintaképeként vonultak be a korabeli budai arisztokraták és kozmopolita művészek tudatába. Thomas Mann, az 1936-ban hazánkban járt író Hatvany Lajoséknál vendégeskedett, így emlékezik meg Herzogékről naplójában: „Délelőtt ülés a Parlamentben. Intimebb terem, hosszú asztal. Fölszólalásom nagy hatású. Onnan Hatvanyékkal, akik beszédemet egy óra múlva már Az Est-ben olvassák, Herzogék házába: roppant nagy értékű képtár, Grecók, olaszok, Goya. Degenerált fiúk, kleptomániások (István, – a szerk.) és szerencsejátékosok (András – a szerk.). Túl elegáns meny: olasz grófnő. (a már említett Parravicini Mária Izabella, aki később elvált Andrástól, ám a házasságukból született gyerekek is örökösöknek tekinthetőek, hisz szintén Lipót-unokák – a szerk.)”Ennél valamivel bővebben Szepes Mária emlékezik meg róluk, mint „a magyar Varázshegy” (a Kékes Szálló) vendégeiről: „A nagy étteremben a társaság „krémje” ült hosszú asztaloknál. Az egész Dréher család, asztalfőn a vörhenyes arcú, testes pátriárka apával. Egy másik, ugyanilyen méretű asztalt a báró Herzog család foglalt el. Az apa ott is valahogy emberi mértéken túlemelkedő módon magasodott ki családtagjai közül. Ő teremtette meg vagyonát, és kormányozta vállalatait, birtokait. Fiai, a második generáció már csak költekezni tudott. Botrányaikat a család alig győzte eltussolni. A fiatal Herzog-bárók között voltak kleptomániások is, akiknek keze alatt márkás festmények, ékszerek tűntek el. Herzog Erzsi báró Weiss Alfons feleségeként nekem jó barátnőm lett. Ikerkutató orvos, négy gyermek anyja és éppen harmincöt éves volt, amikor megismertem.”  Nos, ők próbálják most megfosztani hazánkat attól, ami minket jogosan illet meg.Az Országos Levéltárban eddig megtalált – és igencsak zsidópárti alapon keresett – iratok azt bizonyítják, hogy a szempontunkból érdekes művet tartalmazó ládát, amelyet a becsomagoláskor „VIII. Gauguin csendélet br Herzog A.” jelzéssel láttak el és amelyben egy török szőnyeg is volt, hogy védje a képet, 1944. május 20-án adta át az Állambiztonsági Rendőrség a Szépművészeti Múzeumnak. 1948. VII. 8-án az akkor még Budapesten tartózkodott ifj. gróf Bethlen Istvánné, (Herzog András elvált felesége) aki átvett a Szépművészeti Múzeumtól – dr. Oppler Emil ügyvéd közbenjárásával, aki Herzog András ügyeinek intézésével lett megbízva – egy db Gauguin „Csendélet” című festményt. A festmény Donáth műkereskedőhöz került, illetve az ő közbeiktatásával került eladásra. Donáth műkereskedő 1948 szeptemberében hagyta el az országot. Értesülésünk szerint a képet Zürichben eladásra kínálják és az igen nagy értéket képvisel. A korabeli kaotikus hivatali viszonyoknak köszönhetően a már visszaszolgáltatott képek külföldre csempészésének ügyében nyomozást folytató rendőrség sem értesült arról, hogy a Herzog András örökségéhez tartozó Gauguin-kép magas körök közbenjárásának jóvoltából már régen megkapta a kiviteli engedélyt, s valójában legálisan hagyta el – a Herzogból a Bethlen családba került régi tulajdonosaival szinte egyidőben – az országot. Útjának következő állomásai egyelőre még homályban maradtak. 1938 júliusában még Herzog-tulajdonként szerepelt Amszterdamban, a Stedelijk Múzeum Francia művészet című kiállításán (122. tétel). Ezután 1940-ben Budapesten volt látható az Ernst-Múzeum épületében – ami akkor Gróf Almásy Teleki Éva Művészeti Intézete néven működött – a német befolyás elleni demonstrációval is felérő, hangsúlyozottan „magyar” magántulajdonban lévő francia művészeti alkotások kiállításán.

A háború után először 1952 augusztusában jelent meg a nemzetközi nyilvánosság előtt, East Hamptonban, a Guildhall-beli XIX. századi hatások a francia festészetben című kiállítás 18. tételeként. 1984-ben a detroiti Ford-gyűjtemény darabjaként tesznek róla említést, majd a Josefowitz-gyűjteménybe kerül, s innen ajándékozás útján Indianapolisba, az ottani múzeumba, a Gauguint és a körülötte kialakult ún. pont-aveni iskola 1886—1895 közötti működését bemutató állandó szárnyba, ahol ma is látható. Igaz, ez csak a Herzog-gyűjtemény egyik darabjának a kalandos útja, ám ennyi is elég, hogy beláthassa mindenki: az elrablás vádja, finoman szólva nem állja meg a helyét.

Magyarán megmondva: hazugság, aljas és vagyonosodási szándékból elkövetett rágalom.

(Origó, Art Magazin, Index nyomán Geyer, Kuruc.info)