Miközben Orbán habozás nélkül antiszemitizmusról rikoltozott Gyurcsányékkal közösen egy zsidó (ál)temetőrongálás miatt, tehát hazudott, Lengyel Krisztián agyonveréséről magától meg sem szólalt, mitöbb, Fletóékat mentegette! Nem csoda, a cionista, mazsihiszista Viktor annak idején a Benes-dekrétumok eltörlése nélkül segítette be Szlovákiát az EU-ba és a NATO-ba. A kéjhölgy édesanyja méltatására méltatlan, hamis ígéretek tömkelegét tévő Fidesz-vezér nemrégiben elsőként írta alá a tarkamagyarok, homokos "apák" melletti kiáltványt.

Orbán Viktor szerint a legapróbb részletekig ki kell vizsgálni a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történteket, és a parlamenti képviselőknek rá kell szorítaniuk a kormányt, hogy tegyen jelentést az ügyben a rendészeti bizottság előtt. A Fidesz elnöke erről újságírói kérdésre - tehát nem saját akaratából, mintegy kikényszerítve - beszélt hétfőn, pártja frakcióülése után. Az Echo TV felvételei szerint Orbán miközben a brutális ügyben nyilatkozott, folyamatosan mosolygott, nevetgélt.

Magyar állampolgárokról van szó, védelmük, ügyeik tisztázása a mindenkori magyar kormány kötelessége - jelentette ki Orbán Viktor.

Arra a felvetésre, hogy az ügyről 24 órán át nem nyilatkozott a kormány, Orbán Viktor azt mondta: a jelenlegi helyzetben inkább mentegetné a kormányt, hiszen érthető, hogy a pénzügyi válsággal vannak elfoglalva, bár azért vannak miniszterek a kabinetben, hogy ilyen helyzetben is foglalkozzon valaki a magyar állampolgárok ügyeivel.

"Vagy nem találták elég fontosnak az ügyet, vagy kisebb gondjuk és nagyobb volt ennél, hát inkább mentegetném most őket, mert a feje tetején áll minden Magyarországon. Kiderült, az államcsődöt saját erőből nem tudjuk elkerülni, csak külső beavatkozással, aminek súlyos következményei lesznek: Most megértem, hogy a kormány feje ekörül forog, de mondjuk egy kormányban azért vannak miniszterek, hogy a magyar állampolgárok ügyeivel is foglalkozzon valaki pénzügyi válság időszakában is" - mondta.

A Fidesz elnöke szerint akárhogy is volt, ez már a múlt, a lényeg az, hogy a parlamenti képviselők "kényszerítsék ki, kérjék fel, szorítsák rá" a kormányt, hogy igenis tegyen jelentést a parlament rendészeti bizottságában, mi történt szombaton a magyar állampolgárokkal, ráadásul tömegesen Dunaszerdahelyen.

Kuruc.info - Echo tv- Barikád nyomán