Miközben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszél, hogy ősszel elkezdik a fészekrakók kilakoltatását, a megüresedő lakásokat pedig fiatal miskolci szakemberek fogják kapni, az Orbán-kormány a Nemzeti Eszközkezelővel költözteti vissza a renitenseket oda, ahonnan egyszer már sikerült őket kirakni, hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik önkormányzati képviselője szerint ezzel a lépéssel a Fidesz végképp a szocialisták útjára lépett.




Miskolcon elkezdődött a szocialisták által előidézett fészekrakó botrány fideszes fejezete, kezdte tájékoztatóját Jakab Péter. A politikus emlékeztetett, tavaly nyáron a Jobbik segítségével sikerült távozásra bírni két fészekrakó családot Diósgyőrben. Egy év után a lakók nyugalma most a Fidesznek köszönhetően véget érhet. A képviselőt ugyanis arról tájékoztatták, hogy a Nemzeti Eszközkezelő az érintett lépcsőház egyik fészekrakós lakását megvásárolta azzal a szándékkal, hogy kiadja albérletbe ugyanannak a mélyigénytelen családnak, amelyet egyszer már sikerült onnan kitessékelni. Az eszközkezelőt az sem zavarja, hogy az ominózus fészekrakó mind a mai napig közel egymillió forint közös költséggel tartozik a társasháznak, nem beszélve a szintén milliós nagyságrendű ki nem fizetett közüzemi számlákról. „A kormánypárt úgy tűnik elintézte, hogy a jövőben a renitensek újabb milliókkal károsítsák meg az adófizetőket, végképp csődbe taszítva a társasházat” – jelentette ki Jakab.



Jakab Péter

A politikus szerint tragikus üzenete van annak, hogy az Orbán-kormány ahelyett, hogy szigorú szankciókkal sújtaná a miskolciak életét megkeserítő fészekrakókat, most felkínálja számukra az albérlet lehetőségét, megadva ezzel a kegyelemdöfést a városnak.

„Ennek a folyamatnak most azonnal gátat kell vetni, ezért a leghatározottabban felszólítom Kriza Ákost és a terület országgyűlési képviselőjét, Sebestyén Lászlót, haladéktalanul állíttassák le a kormánnyal a Fidesz újabb, miskolciak ellen elkövetett merényletét. Nyolc év szenvedés után a lakosság nem egy újratöltött fészekrakó programot akar, hanem rendet és nyugalmat, fészekrakó-mentes Miskolcot” – húzta alá a jobbikos képviselő.

(Kuruc.info)

További hírek a Fidesz miskolci cigánytenyészetéről:

- A rendőrséget nem érdekli a Lyukóvölgyben illegálisan tengődő négyezer cigány

- Középkori állapotok Miskolcon: tetves cigányok fertőzik a magyar gyerekeket

- A strandbelépők mellé ingyen laptopokat is kapnak Miskolcon a Fidesz kedvencei

- Hazudott a Fidesz: hangfelvétel bizonyítja az ingyenstrandjegy-osztogatást

- A hét "leleplezése": a miskolci fideszesek azt sugallják, a Jobbik viszi be a strandra a viselkedni nem tudó cigány hordákat

- A cigányoknak építette a Fidesz a miskolci Selyemréti Strandfürdőt?

- Az utcán folyik a cigányok ürüléke Miskolcon, a hatóságok nem tudják, ki illetékes az ügyben

- Orbán boszorkánya megdolgozik az egymilliós fizetésért: segílycsomagot vitt a borsodi cigóknak

- Hamisítják a statisztikát a miskolci rendőrségen

- Miskolc rendőrkapitánya beismerte: nem képesek megfékezni a bűnözést

- Jobbik: Lyukóvölgyben a hatóságok szeme láttára nevelik a jövő bűnözőit

- Udvarra szaró cigányokra akar újabb 150 millió forintot költeni a miskolci városvezetés

- "Nő az esély" - de nem a magyarnak: nem kapott képzést és munkát egy miskolci nő, mert nem cigány

- Egy idős magyart megöltek, egy másikat "csak" megvertek és kiraboltak a Lyukóvölgyben

- A Világputri után a lyukói cigányokat bélelné ki 150 millióval a Fidesz - persze titokban

- Csendőrkaszárnya helyett "európai szintű" cigány "kulturális központot" épít Miskolcon a Fidesz

- Dokumentummal: büntetés helyett különféle juttatások várják "itthon" a "kanadai" cigányokat

- Sétálni tilos: elzárásra ítélték az Avason "közbiztonsági tevékenységet végző" SZJPE-seket

- A fasizmus Kanadában menedékre lelő üldözöttei annyira rettegtek, hogy Miskolctól is felvették a segílykét

 A miskolci Jobbik felveszi a kesztyűt:

- Víz- után áramkikötéssel folytatódott a Jobbik rendteremtése Lyukóban

- Jobbik: Kriza Ákos fejezze be az élősködők bátorítását Miskolcon!

- Vízkikötés Lyukóban: a Jobbik elkezdte a rendteremtést

- Magyar törvények helyett etnikai sajátosságokon alapuló szokásjog - a miskolci Jobbik feljelentése

- Térképvázlatokat hamisíttatott Miskolc polgármestere, hogy "eltitkolja" a háza előtti aszfaltozást

- Jobbik: Az elmúlt 22 év "felzárkóztató politikájára" is nemet mondtak a miskolciak

- Már több mint 20 ezer aláírás gyűlt össze a miskolci "Világputri" ellen

- Miskolci Jobbik-elnök válasza a "civileknek": "Nincs türelem, az Avasnak radikális közrendvédelmi intézkedésekre van szüksége"