A gyilkosság áldozatát tegnap találták meg lyukóvölgyi telkén. A 60 év feletti idős embert brutális módon, torkát elvágva ölték meg, és ki is rabolták - értesült portálunk.

A helyszínen tapasztaltak szerint egy-másfél hete követték el a bűncselekményt, de a rokonok csak tegnap vették észre, hogy az idős bácsi halott, és az éhező házi kedvence táplálék híján gazdáját kezdte marcangolni. A kutyát elszállították, mert az idős ember holttestét nem volt hajlandó elhagyni.

Ezzel egy időben a Gulyakúton egy másik idős embert is találtak otthonában, a saját fürdőszobájában, megverve, megkötözve és bezárva. A kutyáját a szobában felakasztották, majd a lakást aprólékosan kifosztották.

Minderről nincs hír a médiában, mert azzal kell foglalkozni, hogy "Magyarországon a rasszista megnyilvánulások elszenvedői a leggyakrabban a cigány emberek", szövetség alakult Strassburgban a "romabefogadásért" és a "rasszizmus" ellen, a magyar oktatási rendszerben nagyobb hangsúlyt kell helyezni az idegengyűlölet elleni küzdelemre, vagy hogy a kormány nem védi eléggé a cigánybűnözőket - hogy csak az elmúlt 24 óra híreiből említsünk néhányat. Sőt még nekünk kell fellépni a rasszizmus ellen.

(Kuruc.info)

Frissítés: 16 perccel a cikkünk megjelenése után (11 órakor) az alábbi közlemény került ki a Police.hu-ra:

Emberölés Miskolcon – kilenc órán belül rendőrkézen az elkövetők (B-A-Z.MRFK)

Holtan találtak rá egy 60 éves férfira miskolci lakásában 2013. március 20-án délután. A sértettre akkor még ismeretlenek rátámadtak és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított kilenc órán belül beazonosították, elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi fiatalembereket – a 18 éves K. Alexet és 16 éves fiatalkorú társát -, valamint az ügyben harmadik, bűnpártolással érintett, 19 éves G. Richárdot.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást és előterjesztéssel él az ügyészség felé a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozása érdekében.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

2. frissítés: A gyilkosság helyszíne:

3. frissítés: A televízióért gyilkoltak tetvesék

Egy televíziókészüléket és más használati tárgyakat, valamint némi élelmiszert vittek magukkal azok a rablók, akik két napja brutálisan meggyilkoltak egy 60 éves férfit miskolci hétvégi házában. A rendőrség szerint a három tizenéves gyanúsítható egy másik férfi megtámadásával is. A bíróság ma dönt a trió letartóztatásáról - értesült a HavariaPress.

Március 20-án délután találtak rá lyukóvölgyi hétvégi házában a 60 éves férfi holttestére. Ugyanazon a napon egy másik bejelentés is érkezett a rendőrség ügyeletére, miszerint egy 47 éves férfit lakásában megtámadtak, s kiraboltak ismeretlenek. A nyomozók az első bejelentéstől számított kilenc órán belül azonosították, majd elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a rablógyilkos cigányokat. Az ügy vizsgálata során a nyomozók kiderítették: mindkét bűncselekmény ugyanazok követték el.

A rablógyilkosság ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást. Az eljárás adatai szerint a gyanúsítottak - egy 16, egy 18 és egy 19 éves "fiatal" - 60 éves áldozatuktól egy televízió készüléket és más használati tárgyakat, valamint élelmiszereket vittek el, a bűncselekményt egyértelműen haszonszerzési céllal követték el.

A másik ügyben a Miskolci Rendőrkapitányság indított nyomozást, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt. A szemle adatai, az adatgyűjtések és egyéb nyomozati cselekmények alapján megalapozottá vált a gyanú, hogy mindkét bűncselekményt ugyanaz a három cigány követte el. Csütörtökön este a megyei nyomozók már ezen ügyben is gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt a letartóztatásról.

(HavariaPress nyomán)

4. frissítés: Jakab Péter: Meddig ölhetik a magyart Lyukóvölgyben?

Ezt a kérdést tette fel Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője pénteki sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a közelmúltban ismét brutális gyilkosságot követtek el fiatalkorú cigánybűnözők a miskolci városrészben.

A politikus szerint a gyilkosság a Fidesz és az MSZP bűnpártoló felzárkóztató politikájának a következménye. Az itt élő bűnöző cigányok megszokták az elmúlt években, hogy a tetteiknek nincs következménye, így ma már azt gondolják, akár embert is ölhetnek. Belegondolni is szörnyű, vajon hány gyilkosságot követhetnek el a városrészben úgy, hogy arra fény sem derül, hangsúlyozta a képviselő.

Kiemelte, ma Lyukóvölgyben a Fidesz három lehetőséget kínál a tisztességes embereknek: elmenekülhetnek, megvédhetik magukat és vár rájuk a börtön, vagy nem védik meg magukat és úgy járnak, mint a most meggyilkolt bácsi. Ezzel szemben a bűnözők sokkal több alternatívát kapnak: 150 milliós telepprogramot, új közösségi házat, számítástechnikai eszközöket, egészségügyi szűréseket, jogsegélyt.

A politikus elmondta azt is, ha az önkormányzat érvényt szerzett volna az elmúlt években a gyermekvédelmi törvénynek, talán a most gyilkoló fiatalkorúak nem bűnözőkké, hanem adófizetőkké váltak volna, a 60 éves férfi pedig élne. A Fidesz azonban a törvények betartatása helyett pozitív diszkriminációval és az újabb milliókat felemésztő „Legyetek jók, ha tudtok” fejsimogató bűnmegelőző programmal kedveskedik a jogsértőknek.

Jakab Péter kijelentette, amíg az „ékszerdobozban” Pintér csak a „fekete gyémántokat csiszolgatja”, addig a Jobbik ellenzékből is kiáll a tisztességes emberekért. Ennek jegyében hamarosan újabb sajtótájékoztatón jelentik be a 150 milliós lyukói telepprogrammal kapcsolatos vizsgálatuk eredményét.