Ma tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját. Az ENSZ Közgyűlésének 21. ülésszakán 1966-ban nyilvánították március 21-ét a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapjává. Annak a véres rendőrsortűznek az emlékére tartják évről évre, amely 1960. március 21-én dördült el a dél-afrikai Sharpeville-ben. A sortűznek 70 békés tüntető esett áldozatul.

A világnap azoknak a "világszerte erősödő folyamatoknak" a veszélyességére hívja fel a figyelmet, amelyek célja "egyes embercsoportok társadalmi kirekesztése". A rasszizmus, a xenofóbia (idegengyűlölet), azaz minden diszkrimináció, amely faji, etnikai, nemzeti hovatartozásra vagy vallásos meggyőződésre, nyelvi, kulturális különbségre épül, súlyosan sérti az emberi jogokat, ezért minden törvényes eszközzel küzdeni kell ellene. "Magyarországon a rasszista megnyilvánulások elszenvedői a leggyakrabban a cigány emberek" - jelenti ki teljes komolysággal az MTI (mert ugyebár őket parasztozzák, rabolják ki és gyilkolásszák etnikai alapon naponta a magyarok - a szerk.).

A rasszizmus elleni világnapon világszerte megemlékezéseket és demonstrációkat tartanak a "rasszista kirekesztés és elnyomás ellen".

Magyarországon a világnap alkalmából adják át a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által 2001-ben alapított Radnóti-díjat "olyan embereknek, akik eredményesen küzdenek a hátrányos megkülönböztetés ellen".

Kedden alakult meg Budapesten az az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek képviselőiből álló bizottság, amely az Európa Tanács Fiatalok az "online gyűlöletbeszéd ellen elnevezésű kampányát" irányítja. A kampány hivatalosan a rasszizmus elleni világnapon kezdődik, a cél "a fiatalok és az ifjúsági szervezetek felkészítése arra, hogy felismerjék a gyűlöletkeltő jogsértéseket és megtanulják, miként léphetnek fel ellenük".

A rasszizmus elleni világnap alkalmából csütörtökön Miskolc cigány nemzetiségi önkormányzata tanácskozással egybekötött megemlékezést tart. Budapesten a Polgárjogi Mozgalom rendez figyelemfelkeltő demonstrációt, és többi között kerekasztal-beszélgetést is tartanak Romák és stratégiák Európában címmel.

Úgy tűnik, a palesztinokat sújtó izraeli rasszizmus senkit sem foglalkoztat...

(MTI nyomán)