Miközben a Kanadából hazatérő "menekültek" mind a kanadai, mind a miskolci segélyezési rendszert igénybe vették, itthon büntetés helyett még extra juttatások is várják őket, hangzott el a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője elmondta, a napokban olyan dokumentum jutott a párt birtokába, melyből egyértelműen kiderül, a Magyarországra visszatérő kanadai cigányokat nem szankció várja az ország lejáratásáért, hanem számtalan plusz juttatás. Többek között bútorvásárlási lehetőségek, egészségügyi ellátás, gyógyszerek, lakhatási támogatás, oktatási támogatás vagy éppen üzleti vállalkozás beindításához szükséges szerszámok, nyersanyagok beszerzése. A képviselő szerint ez is azt bizonyítja, hogy Magyarország egyes régióiban államilag és nemzetközileg is támogatott lakosságcsere zajlik, hiszen miközben a kanadai "menekülteket" - akiknek 90 százaléka Kanadában is bűnözésből élt - extra szolgáltatások várják itthon, addig egy átlag magyar dolgozó nem kap semmit, csak terheket.

Mint a napokban kiderült, a kanadai cigányokat nemcsak nemzetközi szinten támogatják, de a miskolci önkormányzat is éveken keresztül "szponzorálta" őket, hiszen kanadai tartózkodásuk alatt is kaptak segélyt Miskolc városától. Ezt már Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője mondta. Kiemelte, Kriza Ákos azon bejelentése, miszerint majd visszafizettetik az érintettekkel ezeket az adóforintokat, eső után köpönyeg, ismerve ugyanis a "kanadai" cigányok fizetési hajlandóságát, azt a város már nem fogja tudni behajtani. Jakab szerint a miskolciak joggal várnak választ arra, hogyan fordulhatott elő, hogy az önkormányzat olyan "embereknek" fizetett segélyt, akik évek óta Kanadában várták a menekültstátuszt. "Sajnos kijelenthető, ahogyan a szocialisták nem kezelték a fészekrakó problémát, a Fidesz ugyanúgy nem kezeli a kanadai romák fészekrakását, sőt, nemzetközi romaközponttal csalogatja őket Miskolcra" - vonta le a konzekvenciát a politikus.

Pakusza Zoltán, a párt helyi elnöke arra volt kíváncsi, miről tárgyalt zárt ajtók mögött Kriza Ákos polgármester az elmúlt hónapokban a kanadai nagykövettel és a bevándorlásügyi miniszterrel, valamint azt is tudni szeretné, milyen eredménnyel zárult 2011 végén a kanadai határrendészet miskolci vizsgálódása. A képviselő szerint Kriza Ákosnak tudnia kellett a kanadai cigányok visszatéréséről, mégsem tett ellene semmit.

(Kuruc.info)

Frissítés: Használati utasítás a további élősködéshez, pl. segítség a Kanadában lopott holmik hazahozásához:







Kapcsolódó: "A legrosszabb emberek a világon" - Kanada is rászista lett, miután találkozott a cigóinkkal