Aki jár, vagy járt az M0-ás út káposztásmegyeri lejárója felé, bizonyára találkozott azzal a táblával, mely felhívja minden arra járó figyelmét, miszerint egy védett lápon halad át útja.
A helyzet az, hogy senki ne higgyen a szemének, mivel ez a láp nem létezik!
Pedig esküszöm, a napokban még ott volt, láttam!
Illetve azt hittem, hogy látom…
Ez egyre zavarosabb, ugye?
Lássuk a tényeket, röviden!

* Az 1996-ban elfogadott természetvédelmi törvény az összes hazai lápot (függetlenül azok méretétől, jellegétől, elhelyezkedésétől) védetté nyilvánította. Így a Dunakeszi mellett fekvő nagy kiterjedésű lápot is.

* Az első csapást a természetvédelmi területre 1998 elején az jelentette, hogy elindult az M0-ás ezen szakaszának építése, azonban az építkezést nem függesztették fel a környezetvédelmi hatóság állásfoglalásáig. Mire a hatóság kimondta, hogy valóban védendő értékek vannak a területen, az út gyakorlatilag elkészült, és a vizes élőhelyeket barbár módon elpusztították. Érdekes, hogy ezzel az aljas eljárással jól járt az itt lévő Auchan is - területet nyert, mi pedig elvesztettünk ismét egy pótolhatatlan kincset a Kárpát-medencében.

* Majd a közelmúltban gondolt egyet a magyarok által eltartott, egyeseknek a hétvégi programot biztosító Auchan, és a parkolójának bővítésére adta a fejét. (Itt szeretném felhívni az ilyen és ehhez hasonló nemzet-, tudat-, család- és egészségromboló pénzköltödéket látogatók figyelmét hazánk léleképítő látványosságaira. Úgymint: Pilis, Budapesttől 30 percre; úgymint Börzsöny, Budapesttől 50 percre; úgymint pálvölgyi barlang Budapesten stb.) Szóval a magyar ember által táplált Auchannak a nagy látogatottságra való tekintettel még nagyobb parkolóra van szüksége. (A képen látható csíkos förmedvény az inkriminált bevásárlóhely.)

* És láss csodát! 2009. június 22-én az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatában a beépítendő területekre vonatkozólag az igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján a lápot nem létezőnek ítélte. A döntés ellen fellebbezni nem lehet, ezért a civil szervezetek bírósági keresetet nyújtanak be. Képek a nem létező lápról, ahol az "Észak-pesti vizes élőhelyek" nevű, állami támogatással létrejött tanösvény egyik állomása épp a két kis lápi tavacska.

Száz szónak is egy a vége, kedves olvasó! Ne higgyen a szemének! Mert ami van, az nincs…És egy aranyszabály: akinél az arany, annál a szabály.
Üdvözlettel:
egy magyar

U.I.: Kíváncsi vagyok, hogy hívják azt a szakértőt, akinek nem sikerült megtalálnia a lápot...
Bővebben itt olvashat a több mint 10 éve tartó pénzmágusok kontra civil szervezetek kálváriájáról.
