Ugrás a cikkhez
Reklám

Olvasónk írja:

Tisztelt Kuruc.info!

Lányos apaként fordulok önökhöz egy tanulságos történettel, mások okulására. Engedjétek meg, hogy nevek, városok megjelölése nélkül írjam le a történetet. Helymegjelölésnek elég annyi, hogy Nyugat-Magyarországon történt az eset.

Lányomat a héten félórás keresés után az iskola WC-jében találták meg a tanárok eszméletlenül. Elmondása szerint onnét nem emlékszik semmire, hogy kijött a tanteremből az óra végén. Teljes filmszakadás, pedig a másodikról lement az aulába, és onnan került a mosdóba, ahol megtalálásakor mellette volt az órája és egy értéktelen bőrszíjas nyaklánca a földön. A védőnő hívott fel, és a hosszú kiengedett hajára apellált, hogy ezt bizony el kéne copfozni, biztosan ettől lett rosszul. De a gyermekemen látszott, hogy zavart, valamit kapott. Mégsem hívott mentőt, hanem engem.



(illusztráció)

Autóba ültettem a lányomat, az első útba eső boltban vettem neki egy pogácsát és hideg szénsavmentes ásványvizet. Nem lett jobban. Majd félreálltam egy mellékutcában, ahol árnyék volt, és kihívtam a mentőket. A 104-es segélyhívón elmondtam ugyanígy mindent. A lányom a 30 fokos autóban fázott, valamint zavart volt, ha megérintettem, megijedt. A mentők hamar kiértek, nekik is elmondtam, hogy eszméletlenül találtak rá a WC-ben a gyerekre. Ők is úgy támogatták el a mentőautóhoz. Vérnyomásmérés és pár kérdés után vitték a gyerekambulanciára. Én is beértem kicsivel a mentők után, ott is elmondtam ugyanígy mindent. Eltelt egy éjszaka, vettek vért a gyerektől még aznap mikor bekerült. Másnap reggel jött a döbbenet.

Bemegyek, kérdezem az orvost, hogy mit találtak a vérében. Megmutatta a vérképet, hát az egy általános vérkép volt drogteszt nélkül. Ledöbbenten kérdeztem, hogy miért nem készült drogteszt, erre az volt a válasz, hogy ő nem látott semmi arra utalót, hogy eszméletlen lett volna a gyerek és emlékezetkiesése lett volna. Pedig én elmondtam mindenhol. Kértem, hogy mivel a labor három napig megőrzi a mintákat, teszteljék le drogra, erre a doktornő válasza az volt, hogy nem lehet. Lányom jobban volt, ezért közöltem, hogy mivel nem tudni, mi volt a vérében, azonnal elviszem a rendőrségre, és majd ők kiderítik mi történt.

Kórházból ki, rendőrségre a lányommal és a friss zárójelentéssel együtt be. Jött a második döbbenet. Előadom a sztorit, a rendőr a következőket mondja: emlékszik-e a lányom, hogy kitől mit kapott. Lányom válasza, hogy nem. Itt jegyeztem meg, hogy a party- vagy randidrogok egyik mellékhatása pont ez, a teljes emlékezetkiesés. A rendőr erre válaszul azt mondta: "Nézze! Ha most a lányától veszünk egy vizeletmintát és az pozitív lesz, akkor gyanúsítottá válik!"

Ekkor közöltem, hogy döbbenet az egész. A védőnő nem hív mentőt egy 30 percig eszméletlenül fekvő gyerekhez, a mentős nem írja le hogy eszméletvesztése volt, az ambulancia nem foglalkozik vele, hogy eszméletlen volt, a vérét nem tesztelik le drogra egy ilyen után, nőgyógyász sem látta a kislányomat, és mindezek tetejébe megfenyegetnek, hogy a lányom lesz a gyanúsított, ha a vérében találnak egy olyan szert, amit nyilván más adott neki.

Magyarország, 2017! Köszönöm a törvényhozóinknak, hogy gyermekeinket ilyen frappánsan védik az erőszakoskodó puhapöcsöktől. A Gina kitalálói győztek. Ha megtudom ki volt az, aki megkínálta valamivel a lányomat, akkor én nem fogok rendőrt hívni. Akkor már nem lesz rá szükség. Nem tudom mi történhetett a lányommal, és senki nem segít!

Remélem a történet szereplői magukra ismernek és elgondolkodnak azon, hogy mit is érezhetek egy ilyen után.

Tisztelettel:
Egy a lányát egyedül nevelő, szívbeteg apa





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából