Visszatért hazájába vasárnap Juan Orlando Hernández volt hondurasi államfő, aki nyolc hónapja kegyelmet kapott Donald Trump amerikai elnöktől.

Hernández, aki 2014-től 2022-ig volt a közép-amerikai ország elnöke, egy magánrepülővel a Palmerola nemzetközi repülőterére érkezett meg, mintegy 60 kilométerre északnyugatra a fővárostól, Tegucigalpától.

A volt államfőt családtagjai várták a repülőtéren, köztük felesége, Ana García, aki sikertelenül indult a 2025-ös elnökválasztáson a jelenlegi elnökkel, Nasry Asfurával szemben.

A kifutópályán térdre ereszkedett imádkozni, majd integetett pártja több száz támogatójának.

A hazájában csalással és pénzmosással vádolt Hernández várhatóan augusztus 3-án jelenik meg a bíróságon. Az ellene hozott letartóztatási parancsot júniusban felfüggesztették a hatóságok, így megérkezésekor nem vették őrizetbe azonnal.

Az 57 éves politikus szerdán a Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a bíróságon kérni fogja az ellene felhozott vádak ejtését.

Hernándezre 2024-ben kábítószer-kereskedelem és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt 45 évi börtönbüntetést szabott ki egy amerikai bíróság, de Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben kegyelmet adott neki. Az amerikai elnök kegyelme azonban nincs kihatással a volt államfővel szemben Hondurasban felhozott vádakra. A Pandora II-ként ismert korrupciós vizsgálat keretében Hernándezt és az ország más ismert tisztségviselőit azzal vádolják, hogy csaknem 11 millió dollár (3,5 milliárd forint) állami vagyont elsikkasztottak politikai kampánycélokra 2010 és 2013 között. A pénz egy részét a vádak szerint az első elnökválasztási kampányára is felhasználta.

A korrupciós vizsgálatban érintett Porfirio Lobo volt elnök és Wilfredo Cerrato egykori pénzügyminiszter ellen a vádakat ejtették.

Hernández a Reutersnak elmondta: nem zárja ki, hogy a későbbiekben ismét induljon az elnökségért, de ez jelenleg nem szerepel a közvetlen tervei között.

(MTI)