A közelmúltban fokozottabb támadás alá került a hagyományhű katolicizmus, sajnos és fájdalmas módon ismét a Vatikán részéről, ennek részeteleiről portálunkon is beszámoltunk, természetesen továbbra is nyomon követjük az eseményeket, igyekszünk értelmezni az azóta történt legújabb fejleményeket is.

Mint ismert, a konfliktust az robbantotta ki, hogy a Szent X. Piusz Papi Testvérület új püspököket szentelt, amihez XIV. Leó pápa nem járult hozzá, és végül kiközösítette az érintetteket. (A történelmi előzményeket korábbi írásunkban olvashatják olvasóink.)



Szent X. Pius Társaság (fotó: econe2026.ch)

Korábban (még a püspökszentelés előtt) egyébként ennek megfelelően a Vatikán ki is adott egy rendeletet, ezt vesszük most górcső alá, ami már csak azért is fontos, mert furcsaságokat, ellentmondásokat tartalmaz. Ugyanis a rendelet azt állítja, a piuszosok miséin való részvétel önmagában nem von kiközösítést maga után. Világos, logikus persze, hogy más a pápai engedély nélküli püspökszentelés és más a hívek részéről a részvétel egy misén, azonban a Vatikán korábban még a híveket is figyelmeztette, ne asszisztáljanak a „skizmatikusok” tevékenységéhez.

Ebből kifolyólag az elemi logika azt diktálná, hogy a Vatikán szerint önmagában a misén való részvételt is problematikus.

A vatikáni rendelet egy 1996-os dokumentumra hivatkozik, amely szerint a kiközösítés csak azokra vonatkozik, akik „formálisan csatlakoznak” a szakadáshoz. De vajon mit is jelent ez a „formális csatlakozás”? A Vatikán szerint két feltételnek kell mindehhez teljesülnie:

1. Tudatosan, belsőleg is a pápa iránti engedelmesség elé kell helyezni a piuszos testvérülethez való tartozást.

2. De ez nem elég, ezt jól látható módon, úgymond külsőleg is kifejezésre kell juttatni. Tehát kizárólag a testvérület keretein belül kíván egyházi életet élni.

A mostani vatikáni rendelkezés kimondja, hogy önmagában a misén való részvétel nem bizonyítja ezt a szándékot. Természetesen amennyiben a hívő nem utasítja el a pápa tekintélyét és nem azonosul a „szakadár állásponttal” – ahogy a Vatikán fogalmaz. Így tehát nem vonhatók felelősségre azok a hívők, akik „pusztán liturgikus” vagy „lelki okokból” járnak ezekre a misékre. Számomra ott tűnik ellentmondásosnak az egész érvelés, hogy maguk a piuszosok is számtalanszor leszögezték, nem kívánnak szakadár tevékenységet folytatni, és a Róma Katolikus Egyházon belül állókként tekintenek magukra.

A különböző beszámolók tanúsága szerint a kiközösítés után világszerte megnőtt az érdeklődés a piuszosok tevékenysége iránt, és megnövekedett létszámban vettek részt a hívek a miséiken. Bár Magyarországon való igaz, hogy nem rendelkezik nagy létszámmal a testvérület, de jelen van, és a modernista-tradicionalista szembenállást rendszeresen követő és szemléző Ostiarius.hu közölt egy interjút a testvérület egyik osztrák tartományi előljárójával.



Johannes Regele atya (ostiarius.hu)

Az interjúban több, magyar vonatkozású megállapítás is található. Ezeket annak a gondolatnak a tükrében érdemes értelmeznünk, hogy a 2022-es legutolsó magyarországi népszámlálás adatai alapján a magukat katolikusnak vallók aránya 2,8 millió fő volt, ami 10 éves viszonylatban legalább 1 milliós csökkenést jelentett. Bár felmerültek elméletek, hogy nem esett ennyit a számuk, csupán „több lett a válaszmegtagadók” aránya, ez szerintem sokat nem javít a helyzeten, egy lefelé tartó tendenciát látunk. S ez nem a véletlen műve. Az pedig, hogy ebből valójában mennyi a hívő, hányan járnak templomba is, nos, ne firtassuk...

„Egy jó és szent életű papság képes lesz újjáépíteni a magyar Egyházat. Imádkozó, művelt, hiteles példaképként élő papokra van szükségünk, valamint olyan világi hívekre, akik ezt megértik, és imádságukkal, önfeláldozásukkal, tehetségükkel és anyagi támogatásukkal is együttműködnek ebben” – fogalmazza meg gondolatait az interjúban Johannes Regele atya.

Úgy legyen.

Lantos János – Kuruc.info