A Btk. 2010-ben maximalizálta a kényszergyógykezelés idejét, így nem kezelhetők korlátlan ideig az elmebetegségük miatt pszichiátrián őrzött gyilkosok. Elengedésük után egy részük újra támad.

Máig megbámulják a járókelők F. Elemért, ha feltűnik Sümeg utcáin. A férfit iszonyattal vegyes távolságtartással figyelik, a város lakói nem felejtenek. 2000 márciusát írták, amikor az apából előbújt az elméjében szunnyadó szörnyeteg. Kivágta ötéves kisfia, Erik szívét, majd, mintha mi sem történt volna, csurom véresen betért a kocsmába egy üdítőre. A szakértők megállapították: F. paranoid skizofréniában – üldözési mániával terhelt tudathasadásban – szenved, így a férfi büntetőjogi értelemben nem felelős cselekedetéért. F. kilenc évet töltött az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), három éve kisebb-nagyobb időket tölthetett családjával, tavaly fejezték be kényszergyógykezelését.




Szülei oltalmában

– El sem akartam hinni, hogy Elemért kiengedik, azok után, amit tett, természetesen féltem tőle – mondja a Bosnyák István utcában lakó hölgy, F. szomszédja. – Mostanra megszoktam, hogy néha feltűnik, betér a boltba, szóval hogy újra itt él, közöttünk. Láthatóan erősen szedált állapotban van, nemigen szól senkihez, a mozgása lelassult.

F.-et 82 éves szülei gyámsága alá helyezték, ők felügyelik, hogy bevegye a gyógyszereit és megjelenjen az ellenőrzéseken. A szülők korábban azt hangoztatták: a fiuk ártatlan, és "egy titkos társaság kényszerítette a gyilkosságra".

A férfi volt felesége, Erika új életet kezdett, Sümeg másik részére költözött, főiskolás lánya sem tartja a kapcsolatot skizofrén apjával. Annyit tudnak Elemérről, hogy kéthetente a sümegi pszichiátrián van jelenése, többek között laborvizsgálatokkal igazolják, hogy szedi-e az állapotát stabilizáló gyógyszereket.

Kallódó páciensek

Vajon mi lesz F. Elemér sorsa, ha egyszer meghalnak a szülei? És ki figyel azokra a betegekre, akikre nem vár hozzátartozó? Dr. Laczkó János bv-ezredes, az IMEI főigazgató-helyettese közölte: a jogi szabályozás már nem teszi lehetővé, hogy korlátlan ideig intézményben tartsák a kényszergyógykezelésre kötelezett bűnelkövetőket.

– A kényszergyógykezelés időtartama legfeljebb akkora lehet, mint amennyit az adott cselekedetért egy épelméjű elkövető kapna börtönbüntetésként – magyarázta az ezredes. – Ha például a gyilkosságért tíz év börtönt szabna ki a bíróság, ám megállapítják az elkövető beszámíthatatlanságát, akkor az illetőt tíz év múlva el kell bocsátanunk. A betegek vagy családi gondnokság vagy hivatásos gyám felügyelete alá kerülnek, az őket ellátó rokon hiányában elmeszociális otthon vagy polgári kórházi kezelés vár rájuk. Mi történik, ha elhalálozik a gondnok? Ilyenkor remélhetőleg az ismerősök, szomszédok jelzik a helyi önkormányzatnak, hogy a beteg felügyelet nélkül maradt. A gondnok vagy gyám elhalálozása vagy alkalmatlansága esetén az illetékes gyámhatóság feladata az új gondok kirendelése – tette hozzá Laczkó.

200 időzített bomba

Az ezredes adatai szerint az IMEI-ben pillanatnyilag 200-220 kényszergyógykezelésre kötelezett emberre vigyáznak, körülbelül hatvan százalékuk emberölés miatt került hozzájuk. Kényszergyógykezelést kizárólag olyan emberrel szemben rendelhetnek el, aki erőszakos cselekményt követett el. A statisztikák szerint az intézményt elhagyó betegek öt-hét százaléka visszaeső.

És hogy kiket őriznek most az elmegyógyintézet szögesdróttal bevont falain belül? A Bors információi szerint itt él például a téveszméiben világvégét váró P. Károly, aki 2008-ban feleségét és kislányát szurkálta halálra, majd megpróbálta kivágni a saját nyelvét. Ugyancsak itt tengeti napjait a sajtóban fényevőként elhíresült F. László is, aki 2007-ben halálra éheztette feleségét és kis híján kislánya is belehalt a böjtkúrába. Valószínűleg a skizofrén móri mészárosra, N. Lászlóra és a tényői családirtóra, Sz. Kolosra is az IMEI várt volna. Ők azonban a zárt osztály helyett a másvilágot választották: N. László előzetes letartóztatása idején felakasztotta magát, Sz. Kolos pedig közvetlenül a vérfürdő után - legalábbis a rendőrség szerint, bár kissé hihetetlenül hangzik - motoros fűrésszel vágta le a saját fejét.

(Bors nyomán)