Az EU-országok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán lényegében általános támogatást élvezett az a célkitűzés, hogy Szerbia nyerje el a hivatalos uniós tagjelölti státust - közölte hétfőn újságírókkal Martonyi János, a magyar diplomácia irányítója.
Az atlantista vakoló elmondta, hogy csupán egy-két ország mutatott "óvatosságot" ebben a kérdésben, de szerinte ezek sem ellenzik kifejezetten a tagjelölti jogállás megadását.
Ahhoz, hogy teljes legyen az igenlés, tisztázandó még Szerbia és Koszovó viszonyában az a kérdés, milyen módon, milyen név alatt vehet részt Koszovó regionális tanácskozásokon úgy, hogy jelenléte ne váltsa ki a koszovói önálló államiságot mindmáig el nem ismerő Szerbia bojkottját.
A hazaáruló reményének adott hangot, hogy erre a kérdésre sikerül megoldást találni.
Elmondta: Magyarország jelentős szerepet játszott abban, hogy a tavaly decemberi EU-csúcson kitűzött menetrend értelmében Szerbia tagjelölti státusáról már februárban állást kívánnak foglalni az uniós külügyminiszterek, mégpedig a bővítési kérdésekben is illetékes, úgynevezett általános ügyek tanácsaként eljárva.
Ezt követően a március elején tartandó EU-csúcstalálkozón a legmagasabb szinten meg kívánják erősíteni ezt a döntést.
A hétfői külügyminiszteri találkozó - ahol szűkebb értelemben vett külpolitikai kérdések voltak az előtérben - mindenesetre csak a februárra tervezett döntést előkészítő eszmecserének számított.
Martonyi János felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbiában május 6-án parlamenti választásokat tartanak.
Úgy vélekedett, fontos, hogy Szerbia akkor kapja meg a tagjelölti jogállást, amikor az segíteni tudja az Európa-barát erőket.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: - Újabb magyarellenes falfirkával indult az év Temerinben
- Éjféli miséről hazatérő magyarokat vertek meg Temerinben
- „Majd mi fogunk itt rendet tenni!” - magyarokat fenyegetnek a szerbek Délvidéken