Az osztrákoknak nem éri meg Magyarországon bevásárolni, a gyenge forint ellenére sem.

Vas megyében egyre kevesebb az euróját forintra váltó turista. A gyengébb forint ellenére is viszonylag kicsi az érdeklődés, ez pedig leginkább annak tudható be, hogy a határ túloldalán lévő szupermarketekben állandóak az akciók, így sokszor a kint dolgozó magyarok is inkább ott vásárolnak.

Az osztrák turisták azonban még mindig szívesen veszik igénybe a vendéglátóhelyek szolgáltatásait, és sokan járnak át fogorvoshoz is. A benzinturizmus szintén a forintgyengülés vagy -erősödés függvénye: jelenleg Ausztriában érdemesebb tankolni, ugyanis a határszélen 1,38 euró egy liter 95-ös oktánszámú benzin, így a forintot átváltva is olcsóbb, mint Magyarországon.

A Soproni Kereskedelmi és Iparkamaránál elmondták: több pénzt vásárolnak el a magyarok Burgenlandban, mint az osztrákok Magyarországon. A kamara szerint ma már szinte csak a fodrászok, kozmetikusok miatt járnak át Sopronba a határ túloldaláról.

A gyengébb forint ellenére sem érkezik nagy számban bevásárló-turista Zala megyébe Szlovéniából vagy Horvátországból, de magyarok sem tankolnak vagy vásárolnak manapság jelentős számban a két szomszédos országban.

(MTI)