Előre nem bejelentett megbeszélés kezdődött ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában. A kormányfő, Simor András jegybankelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter, illetve a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály részvételével tart megbeszélést.

A találkozó céljáról nem közöltek semmit, de nem kizárt, hogy Fellegi Tamás amerikai útja előtt az IMF tárgyalásokkal kapcsolatos véleménycsere zajlik.

Tegnap Fellegi Tamás azt mondta, hogy a kormány kész a kompromisszumra a megállapodás lehetséges formájáról. Hozzátette: egy olyan elővigyázatossági készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent. Fellegi Tamás azt is elmondta, hogy készek tiszteletben tartani a jegybank függetlenségét, ezért Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke is részt vesz az IMF-egyeztetésen a jövő héten.

Fellegi Tamás azt is közölte, hogy január 18-án ülést tart a Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa, és a magyar kormány abban bízik, hogy ekkor előrelépés lesz a tárgyalások ügyében. Közben az Európai Bizottság szóvivője szerint Magyarországnak változtatnia kell a testület által kifogásolt törvényeken, ha meg szeretné kötni a hitel-megállapodást. Ezt a Wall Street Journalnak nyilatkozta Olivier Bailly. A szóvivő úgy fogalmazott: az eurómilliárdoknak ára van.

(Orientpress)