Mintegy 160 hektárnyi kukorica kitárcsázására kényszerültek baranyai gazdák, miután kiderült, hogy a növények génmódosítással szennyezett vetőmagból keltek ki – adta hírül az MR6, a régió rádiója pénteken.

Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási helyettes államtitkára megerősítette az MR6 értesülését, és elmondta, hogy a szennyezett vetőmag több termelőtől, nemzetközi forrásból származik. Mint elmondta, a génmódosított vetőmagból nemcsak Baranyában, hanem az ország más területein is felhasználtak. A vetőmagtételeket folyamatosan vizsgálják, a szaktárca még nem tudja, országosan mekkora területen kell kivágni a növényeket. Az MR6 úgy tudja: az ügyben érintett a két legnagyobb nemzetközi vetőmaggyártó cég, és országosan akár több ezer hektárra is kerülhetett génmódosított vetőmag.

A baranyai gazdák nehezményezik, hogy a vizsgálatok miért csak most derítettek fényt a génmódosított vetőmag használatára, júliusban ugyanis már nem tudnak újra vetni, egész évi termésük kárba veszett. Problémát jelent az is, hogy a vetőmagot Baranyában terítő szigetvári cég felszámolás alatt áll, így ha a nemzetközi vetőmaggyártók kártérítést fizetnek a történtekért, pénzt elsőként nem a termelők, hanem a szigetvári társaság hitelezői kapnak.

(MTI)