Ugrás a cikkhez
Reklám



Lázár L. Simonnal erősít

Korábban írtuk: A Jobbik név szerinti szavazást kért arról a módosító javaslatról, amely szerint csak magyar természetes személyek, a magyar állam, illetve magyar önkormányzat tulajdonában állhat vízforrás és termőföld. A jobbikos képviselők előbb gúnyos tappsal, majd kiabálással fejezték ki véleményüket, amikor a kormánypárti képviselők egymás után mondták ki a nem szavazatot, párttársuknak, az elnöklő Balczó Zoltánnak kellett figyelmeztetnie őket. Elismerő tapsot kapott a jobbikosoktól az igennel szavazó Ivády Gábor, Molnár Oszkár és Szili Katalin.

"A hazaárulókkal szemben megvédem a magyar földet, igen!" - mondta igen szavazatként a jobbikos Novák Előd. Balczó figyelmeztette, hogy a véleményüket a vitában fejtsék ki. Nem sokkal később Lázár János Fidesz-frakcióvezető kért szót, aki arra kérte az elnököt, hogy pártatlanul vezesse az ülést. Ebbe szerinte nem fér bele, hogy lehazaárulózzák bármely képviselőt. Lázár kikérte magának, hogy így nevezzék a kormánypárti képviselőket, még akkor sem, ha a jobbikosok nem értik, milyen rossz a javaslatuk. Balczó azt mondta: ő már figyelmeztette a képviselőket, és szerinte egyébként is belefér a véleménynyilvánítás szabadságába az ilyen kifejezés.

(Kuruc.info - Origó nyomán)

Friss:

- Hazaárulózni nem illik a Fidesz szerint, de Kövér nevezheti idiótának, hülyének és gazembernek Novákot

- Lázár szerint Novák Előd a nemzetiszocialisták képviselője



Friss hírek az elmúlt 24 órából