Számtalan cikket hoztunk már le patkányaink szaporaságáról (ajánljuk EZT és a benne található hivatkozások követését!). A fideszes Gulyás Gergely, az alkotmányelőkészítő eseti bizottság alelnöke (nem egy jobbikos, a cigányprobléma felértékelésében, sulykolásában érdekelt politikus, hanem pont ellenkezőleg!) a következőt nyilatkozta:
„A fideszes képviselő elutasítja a romák szavazatainak túlsúlya miatt aggódók érveit: mint mondta, ha ez probléma, akkor két ciklus múlva úgyis be fog következni, de a kérdést eleve nem szabad etnikai alapon megközelíteni.”
Értsd: 8-10 éven(!) belül a jelenleginél is lényegesen több? igen sok? 50%-nál is több? 18 évesnél idősebb patkányunk lesz. Akik, hozzátesszük, nem csak szavazni fognak, hanem rabolni, gyilkolni is, amolyan jó cigány szokás szerint. Jó esetben meg „csak” élősködni. De, persze, nem csinálhatjuk velük ugyanazt, mint kivétel nélkül(!) minden másik ország (elkerítés, kipaterolás, sterilizálás, vagy egyenesen a bűncselekmény helyszínén történő agyonlövés). Mi lesz így az országból, a szentségit? Miért kell saját magunkat, a saját hazánkat, a saját kultúránkat felszámolnunk, hogy a helyére egy olyan nép kerüljön, ami méltán viseli a legiskolázottabb (és őket ugyanolyan szinten gyűlölő) nemzet, a finn által rájuk ragasztott Emberiség Pestise / Rákfenéje címet?
A teljes cikk:
Gulyás: két ciklus múlva túlsúlyban lehetenek a romák szavazatai
A fideszes képviselő elutasítja a romák szavazatainak túlsúlya miatt aggódók érveit: mint mondta, ha ez probléma, akkor két ciklus múlva úgyis be fog következni, de a kérdést eleve nem szabad etnikai alapon megközelíteni.
Az alkotmánykoncepcióban az önvédelemhez való jog még nem szerepelt, a tervezetet a nemzeti konzultáció során beérkezett vélemények alapján módosítják, amelyek elsöprő többséggel támogatták az önvédelem alkotmányban való rögzítését – mondta Gulyás Gergely, az alkotmány előkészítő eseti bizottság alelnöke.
Gulyás az ATV Start című műsorában elmondta, a Btk. szerint önvédelemre ma is megvan a lehetőség, például büntetlenséget élvez, aki ijedtségből, vagy menthető felindulásból túllépi a szükséges elhárítás mértékét. Most ennek a határait bővítenék, illetve a Gulyás szerint már pozitív irányba haladó gyakorlatot alkotmányos szinten is megerősítenék.
A fideszes képviselő beszélt arról is, hogy ugyancsak a népakaratnak megfelelően kikerül a tervezetből a gyerekek utáni szavazati jog. Bár hosszú távon ez is válasz lehetne Magyarország népesedéspolitikai kérdéseire, de világos döntés született arról, hogy ez nem lesz benne az új alaptörvényben – mondta Gulyás.
A fideszes honatya ugyanakkor elutasítja a romák szavazatainak túlsúlya miatt aggódók érveit: mint mondta, ha ez probléma, akkor két ciklus múlva úgyis be fog következni, de a kérdést eleve nem szabad etnikai alapon megközelíteni. Másrészt szerinte a szupervoks negatív fogadtatásában az is nagy szerepet játszott, hogy mivel a javaslat „bizonyos korlátokat feszeget”, sokan bele sem gondoltak a pozitívumaiba és csuklóból elutasították.
Gulyás szerint egyébként az Alkotmánybíróságot érintő módosítások során a testület jogkörei egyértelműen bővülnek, az előzetes alkotmányossági vizsgálatot illetően például a jogkörök teljes egészében helyreállnak, és az utólagos normakontroll során is lehetőség lesz minden törvény esetében a közjogi érvénytelenség megállapítására. Egyébként pedig, ahogy elérjük az 50%-os államadósságot, úgy minden korlátozás megszűnik. Emellett még érdemi jogkörbővítést jelent, hogy ezentúl a testületnek jogerős ítéletek alapjogi felülvizsgálatára is lehetősége lesz.
atv.hu