Lezárta a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a bérleti szerződéseken alapuló, tízmilliárd forintos csalás, az úgynevezett Takszöv-ügyben; az elkövetők a pénzt felélték, abból vagyontárgyakat vettek, illetve a diósgyőri futballcsapatba fektették – mondta Trapp Zoltán főtörzszászlós, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztályának nyomozója a csütörtöki sajtótájékoztatón.
A bérleti szerződéseken alapuló csalássorozat még 2002 novemberében kezdődött, összesen nyolc úgynevezett bérbeadó céget érint, és a csalássorozatnak 51 takarékszövetkezet volt a károsultja. A csalás lényege az volt, hogy több mint 300 cég valótlan tartalmú bérleti szerződést kötött a nyolc bérbeadó cég valamelyikével, majd a bérbeadó a bérleti szerződésben rögzített bérletidíj-követelést a teljes érték körülbelül 75-85 százalékáért eladta a takarékszövetkezeteknek. A takarékszövetkezetek pedig várták, hogy a törlesztések hozzájuk bejöjjenek, de erre „korlátozottan került sor”, épp csak annyira, hogy a csalást éveken keresztül folytathassák.
(MTI)
Ajánló: Háború a nemzet ellen I-IV. DVD - A megrázó Jelenczki-film most 20% kedvezménnyel! (x)