Hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi vezetője ellen – értesült a Magyar Nemzet. Vizsgálják a cégnél kötött munkaszerződéseket, a tanácsadói szerződéseket és a végkielégítéseket. Eközben a Legfőbb Ügyészség áprilisig meghosszabbította a MÁV Cargo Zrt. privatizációját vizsgáló nyomozás határidejét.
Kezdenek kidőlni a csontvázak a szekrényből a jelek szerint a BKV után a MÁV cégcsoportnál is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya nyomozást folytat hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a MÁV Informatika Zrt.-nél történt visszaélésekkel kapcsolatban. Az eljárás eddigi adatai alapján gyanú vetődött fel arra vonatkozóan, hogy a MÁV Informatika jelenlegi vezetőjének döntései, humánpolitikája, a cég gazdálkodása jelentős kárt okozott a társaságnak és a MÁV-nak. A nyomozók információkat kértek a MÁV-tól az Informatika Zrt.-nél kötött egyes végkielégítésekkel, munkaszerződésekkel kapcsolatban. A nyomozók várják továbbá a társaság mintegy húsz céggel kötött tanácsadói szerződéseinek teljes dokumentációját is.
Mindeközben befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályán, a MÁV Cargo Zrt. privatizációjával kapcsolatos bűnügyben a Legfőbb Ügyészség április 25-ig meghosszabbította a nyomozást. Eddig senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként. Ismert, a Hír TV számolt be arról, hogy az eredetileg tervezett összeg másfélszeresét, körülbelül 3 milliárd forintnyi sikerdíjat utalhattak át egy budapesti családi bt. számlájára a MÁV Cargo privatizációja után.
(MNO)
Ajánló: Háború a nemzet ellen DVD - A megrázó film lerántja a leplet fosztogatóinkról (x)