Már vizsgálják, hogy Szijjártó Péter bűncselekményt követett-e el, amikor párttársait juttatta közpénzekhez - válaszolta Kovács Tamás legfőbb ügyész Alexa György szocialista képviselő interpellációjára az Országgyűlés hétfői ülésén.

Alexa arra volt kíváncsi, hogy a nyomozó szervek vizsgálják-e Szijjártó Péter ügyét, és ha igen, hol tart az eljárás. Az MSZP-s képviselő szerint fennáll a gyanú, hogy a Fidesz elnöki stábjának kabinetvezetője bűncselekményt követett el, amikor párttársait juttatta közpénzekhez.

"Az ügyészég szerint követett-e el bűncselekményt, amikor a győri önkormányzat gazdasági bizottságának elnökeként fideszes párttársai cégének szánt támogatást közpénzből? Mert ez történt, hiszen a győri ítélőtábla szerint jogos volt az a megállapítás, amely szerint klasszikus mutyizás folyik Győrben Szijjártó Péter tudtával" - fogalmazott a képviselő.

Alexa György szerint Szijjártó Péter a győri Fidelitas-elnök családja érdekkörébe tartozó Kézimosó Kft-nek is közpénzből való támogatását javasolta.

Kovács Tamás legfőbb ügyész válaszában elmondta: a Legfőbb Ügyészség a birtokába került iratok segítségével a győri ügyészséghez fordult, és az eljárás már folyamatban van.

(InfoRádió)