Mindössze 2-300-an hallgatják a koncerteket a Hősök terén a „Jöjj és lásd!” nevű demonstráción. Többségük vidéki roma - adja hírül az FN, alább a folytatás.


Mindössze 2-300-an vannak a Hősök terén a „Jöjj és lásd!” nevű demonstráción, amelyen "civil szervezetek" tiltakoznak "a cigányság hátrányos megkülönböztetése ellen" – jelentette az FN helyszíni tudósítója. A műsor moderátora Bakács Tibor.

A résztvevők többsége vidékről érkezett roma, a fővárosi cigányság még csak nem is képviselteti magát - tudta meg a tudósító az egyik szervezőtől. A rendezvényt senki nem akarta megzavarni, és a rendőri biztosítás sem feltűnő.







"Nincs szükség cigányzenére"

Elsőként Szilvási István, a Szilvási Gipsy Band vezetője beszélt az egybegyűltekhez. Elmondta: a demonstráció nem arról szól – mint ahogy a sajtó azt hírül adta -, hogy a cigány vezetők volnának felelősek a romák kitaszítottságáért. A pesti pubokban nincs szükség cigányzenére, ezért a roma muzsikusok paprikát árulnak – mondta muzsikus.

Úgy vélte, a börtönökben azért több a roma fogva tartott, mert ugyanazért a bűncselekményért a cigányok súlyosabb büntetést kapnak, mint a többséghez tartozók.”Bűnözik a cigány, hogy legyen mit enni, mert számára a család a legfontosabb” – mondta, és úgy vélte, hosszabb távon az integrált oktatás oldhatja meg a cigányság gondjait.

A legnagyobb romatüntetést tervezték

A hazai cigányságot érintő hátrányos megkülönböztetés ellen emel szót a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet által rendezett gyalogmenet, és az azt követő koncert a Hősök terén.

Kállai László, a szervezet elnöke és néhány társa október 3-án indult el gyalogosan Jászladányból, hogy a romákat sújtó, az egészségügyben, a közoktatásban az igazságszolgáltatásban és a médiában tapasztalható sújtó diszkrimináció ellen tiltakozzanak.

A rendezvény a szervezők szándékai szerint politikamentes, pártok képviselői nem, csak civil szervezetek tagjai szólalnak fel a Hősök terén, ahol fellép többek között a Váradi Roma Café, a Szilvási Gipsy Band, a Romano Drom, az Amala Együttes, valamint Eniko és Ricardo.

A koncertek után a résztvevők gyalog a Sándor-palotához mennek, ahol petíciót nyújtanak át Sólyom László államfőnek.

(Képek: MTI)