Hivatalossá vált, amit kezdettől fogva sejtettünk: nem indul az európai parlamenti választáson a Raszkolnyikov által teljesen lezüllesztett, szétvert, utolsó utániakat rúgó MIÉP, amely még a kopogtatócédulákat sem volt képes összegyűjteni. (Majd ezért is a Kuruc.info meg a Jobbik lesz a hibás.)
De a lényeg, hogy Gizike nem éhezik.

A bíróság által nemrégiben választási csalónak minősített, tisztségéből felmentett ál-pártelnök legújabb szánalmas meséje szerint ezzel tiltakoznak, amiért az Európa Parlament megváltoztatta házszabályát, hogy ne a korelnöknek számító Jean Marie Le Pen francia politikus nyissa meg az új testület első ülését. Ez a súlyos diszkrimináció pedig erkölcsileg és politikailag lehetetlenné teszi az indulást. A gátlástalan hazudozás szépséghibája, hogy a Le Pen-el kapcsolatos disznóság sok-sok hetes sztori, ehhez képest a Fidesz és komcsi segéddé züllött besúgó egészen tegnapig még biztosra ígérte az indulást.

Csurka utolsó sóhajtásával továbbá azt hazudta, a listaállításhoz szükséges húszezer ajánlószelvénynél pár tucattal többet gyűjtöttek eddig, tehát még véletlenül sem ennek tudható be, hogy nem lehet egy néger férjére szavazni. Egészen pontosan így szól a történet legfrissebb változata: az "autófeltörés" miatt elvesztett ajánlószelvényeket csak részben sikerült pótolniuk, így a nyilatkozat kiadásának idején mindössze 20.058 ajánlószelvénye volt a pártnak. De pontosan, és istenbizony.

"Arra pedig, hogy a bennünket önzetlenül támogató nemzettársaink adatait piszkos kezek vizsgálódásainak tegyük ki, nem érezzük felhatalmazva magunkat. Ennyit nem ér ez a szánalmas komédia" - írja Csurka István. Potomság. Az álelnök és élettársa ugyanakkor százmilliók lenyúlására felhatalmazva érezte magát.

A csaló ál-pártelnök ugyanakkor jelezte: meghirdetett előadásaikat, összejöveteleiket "egy tisztább magyar jövő érdekében és reményében" megtartják. Már ha lesz kinek.

(MR - MTI nyomán)

Kapcsolódó

- Utolsó esély: a Fidesztől vár ajánlószelvényeket a MIÉP

- Nem vicc: Che Guevara barátja volt a MIÉP listavezetője

- Komcsi diplomata a MIÉP listavezetője, néger feleséggel