Ugrás a cikkhez
Reklám




Ipari méretű marihuánaültetvényt találtak a rendőrök február közepén Budapesten hat családi házban; a vietnami termesztők akár több milliárd forintos bevételre is szert tehettek volna egy év alatt - közölte Ródler Norbert, a BRFK kábitószer-bűnözés elleni osztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón. Kaszab László botanikus szakértő azt mondta: soha nem látott még ennyire jó állapotú illegálisan termelt kendernövényeket.

A rendőrség szerint az 5315 tő cannabis indica növényt professzionális körülmények között nevelték a hat, Budapest külső kerületeiben található nagy értékű családi házban. A fogásra február 19-én került sor az egyik háztulajdonos bejelentése alapján.





Ródler Norbert elmondta: a termesztők mindössze két és fél hét alatt hatalmas ültetvényt telepitettek. A rendőrök a házakból hat teherautónyi bűnjelet szállitottak el, közülük egy teherautót töltött meg a helyszineken talált ötven kilogramm marihuána.





Egészséges, rendkivül magas THC-tartalmú kender nő a rendőrség által most megtalált budapesti ültetvényen Kaszab László botanikus szakértő szerint. Nem volt beteg növény, az ültetvényt preciz szellőztető berendezés tartotta karban - mondta a szakember az InfoRádiónak.





Hogy magas a növények hatóanyag-, azaz THC-tartalma, az azt jelenti, hogy sokkal több marihuánát lehet nyerni belőle. Ráadásul az előző évtizedekben kifejlesztett, nemesitett kenderfajok eleve több termést hoznak.





A botanikus kijelentette: ilyen magas gyantatartalmú kendert még sosem látott.





Kaszab László attól tart, a jövőben sokkal jobb minőségű kábitószer lesz a piacon, mint eddig.




(InfoRádió - MTI)



Friss hírek az elmúlt 24 órából