Miközben a közbeszédnek élénk részét képezi a migrációs paktumról szóló vita, sőt, újra terítéken volt a Vitnyédre tervezett migránstábor is a közelmúltban, nem esik szó (pedig kellene) arról, hogy a migránsszállók már itt vannak. Még akkor is, ha nem úgy, ahogyan azt képzelik, de bizony a munkásszállók migránsszállókként is értelmezhetők. Ezekben élnek ugyanis a vendégmunkások.

A vendégmunkás is migráns, mégpedig a szó klasszikus értelmében vett gazdasági migráns, amelynek nagyobb részénél igenis célként szerepel a tartós magyarországi, európai tartózkodás, letelepedés. Erről helyenként ők maguk is beszéltek. Aki egy kézlegyintéssel elintézi, hogy „no de a Tisza most már ezt megállította”, azt azért óva inteném a túlzott optimizmustól.

Az Ó- és Újfidesz esetében is működik az esszenciális orbáni működési elv, a „ne azt nézzétek, amit mondok, hanem amit teszek”, így Magyar Péter és a Tisza esetében is élhetünk a feltételezéssel, hogy csakúgy, mint sok más témában, ebben is érvényes lehet ez. Már csak annál is inkább, mert ha tüzetesebben megnézzük a vendégmunkás-szabályozást, akkor azt látjuk, hogy ugyan a vendégmunkás-tartózkodási engedélyeket megtiltják, ám a korábbi szabályozásoknak megfelelő foglalkoztatási célú tartózkodási engedély továbbra is adott.

Nem mellesleg semmi jelentősége, hogy munkaerő-kölcsönzők hoznak be egy csoport migránst, vagy egyéni kérelem alapján, esetleg diákvízummal érkeznek – mert ilyenből is van nem kevés. Ahogy történelmi viszonylatban – nem győzöm hangsúlyozni – is mindegy, hogy legális vagy illegális migránsról van szó. Hosszú távon a végeredmény ugyanaz.

De rövid távon is látni jeleit, csak az elmúlt napok eseményeiből szeretnék kettőt ismertetni röviden.

A múlt héten egy őrjöngő afrikai ámokfutása keltett nagy felzúdulást Tatabányán. Egy színesbőrű illető súlyosan közösségellenes, agresszív magatartást tanúsítva, egy székkel felfegyverkezve próbált betörni egy üvegajtót fényes nappal a városban. Erről felvételek is keringenek a közösségi médiában, íme az egyik:

De ez nem volt az egyetlen tette, előzőleg egy kislányával arra járó édesanyára is rátámadt!

Mint a Kemma írja, pillanatok alatt vált rémálommá egy édesanya és kislánya délutáni sétája, amikor egy dühöngő férfi Tatabányán agresszíven viselkedett a Csónakázó-tó környékén. A család egy közeli büfébe menekült, a támadó pedig később egy székkel próbálta betörni az üvegajtót – írja a lap. 

– A kérdéses ügyben a bejelentést követően a Tevékenység-irányítási Központ azonnal rendőrt irányított a helyszínre, ahol kollégáink egy 37 éves férfit fogtak el és állítottak elő a Tatabányai Rendőrkapitányságra. Nyomozóink az elkövetőt garázdaság bűntette, valamint rongálás vétségének gyanúja miatt hallgatták ki – közölte a rendőrség.

Az ország más pontján is zajlottak az események, erről pedig a Haon.hu számolt be. Debrecenben egy mongol vendégmunkás vágta el egy másik vendégmunkás torkát mulatozás közben, majd részegen vezetve távozott a helyszínről, amivel a közlekedésben részt vevő magyarok testi épségét is veszélyeztette.

Az ügyben a Debreceni Törvényszéken tartottak előkészítő ülést június 29-én. Mint kiderült, az eset a Füredi kapu környékén történt 2025. január 21-én, miután két vendégmunkás vitája tettlegességig fajult. Az ülésen az ügyész ismertette a vádirat lényegét. Ebből kiderült, hogy a kérdéses estén több Debrecenben élő és dolgozó mongol állampolgár gyűlt össze egy Füredi úti társasházban, miután egyikük másnap elhagyta az országot, és egy búcsúztató bulit szerveztek számára. A jelenlévők nagy mennyiségű alkoholt, többek között whiskyt és sört fogyasztottak. Ettől meglehetősen ittas állapotba kerültek, emiatt két férfi között szóváltás alakult ki – írta a Hajdú-Bihar vármegyei portál.

Mit is lehetne hozzáfűzni a fentiekhez? Természetesen a Tatabányán megtámadottaknak mielőbbi lelki felépülést kívánunk. De a migráció, az migráció, amely minden országban hasonló következményekkel jár. Magyarországon is. Minél tömegesebb, annál inkább.

Lantos János – Kuruc.info