Vasárnap választunk, izgalmas idők járnak. Erős kihívója akadt most a Fidesznek, ezért mindent megtesznek, hogy mentsék, amit lehet. Olyan hangvételt ütöttek meg, hogy minden jónak vége, ha most ők veszítenek. Korábbi bajtársak és barátok álltak be a kórusba, hogy a Mi Hazánk szavazói is adják egyéniben a fideszes jelöltre a voksot, hogy legyen esélyük legyőzni az ellenzéki aspiránst. Innen is üzenem nekik, hogy tévednek: a nemzetnek nem érdeke, hogy mindenáron folytatódjon a korrupt NER 16 esztendeje, sokkal inkább az, hogy erősödjön az a tiszta gondolat, amely egyedül képes alternatívát adni a globalizáció zsákutcájában - írja Fb-bejegyzésében a volt országgyűlési képviselő (jelenleg a magyar társasokat készítő Kékjáték ügyvezetője), alább olvasható a folytatás.
Azt gondolom, hogy rengeteg oka van annak, hogy miért utálták meg az emberek Orbán Viktor kormányzását, de ha a nemzeti önérdeket mint zsinórmércét tesszük a középpontba, akkor is sok fontos szempontot tudunk felsorolni: a legfontosabb az egész mögött álló hamisság, amit a saját szintjén minden ember érzékel, és annak megfelelően fejez ki. Látszólag keresztény, de még az ünnepeinken is teljesen deszakralizált, mert a tömeg már nem tud mit kezdeni vele, és ők ezt respektálják. Látszólag nemzeti, de a sporton kívül nem képes olyan fundámentumot felmutatni, amire egységet lehetne építeni. Kulturális téren pedig egyenesen katasztrófa az igénytelenség, amivel a nép legalját igyekeznek kiszolgálni, ahelyett, hogy emelni próbálnák őket.
Nem fogom most végigvenni, hogy a gyurcsányi időszak pusztítása után milyen kétségbevonhatatlan eredményeket értek el, illetve milyen területeken van fájdalmas stagnálás, de talán még a legelvakultabb fideszes szavazó szerint sem jött el a Kanaán. És azt gondolom, hogy egy újabb négy évvel sem fog, ha a népharag nem söpri el most őket.
Nyilván ugyanilyen hosszasan lehetne végigvenni, hogy az emberileg teljesen alkalmatlan, végtelenül nárcisztikus Magyar Péter és bandája miért téves elképzelés az ország problémáinak kezelésére. Kétségtelen tény, hogy MP köpönyegéből szép lassan előbújtak a globalizáció ügynökei, akik nem végtelen jóindulatukból fedezték fel azt a lehetőséget, hogy ők most az elárvult magyar nép segítségére siethetnek, hanem gazdáik a Shellnél, a Black Rocknál vagy bárhol a nagytőke képviselői közt, a fülükbe súgták. Vagy határozottan megkérték, hogy eredjenek már rendet tenni azon a rebellis Magyarországon, mert nem úgy jönnek az adóbevételek, ahogy elő van írva. A most az áradó Tiszát tapsoló tömegek talán hasonlóan boldogok lesznek akkor is, amikor újra megérkezik hozzánk az IMF, és előkerül Bokros Lajos. Meg végre ugyanannyit fizethetnek a gázért, villanyért, benzinért, mint Nyugat-Európában.
A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen komolyan vehető politikai erő, amely ezeket a problémákat nem csupán látja, de ki is meri mondani, sőt a programja (Virradat 2.) arra épül, hogy változtasson rajta. Minden egyes szavazat, amit rájuk adunk listán és egyéniben is egy esélyt jelent a valódi változásra. Amihez először az emberek szemét és szívét kell felnyitni, hogy értsék és érezzék, mi a játszma valódi tétje. Mert sokkal több forog kockán egy újabb négyéves ciklusnál: hogy létezik-e olyan út, amelyen keresztül egy valóban erős és sikeres Magyarország épül, vagy maradunk a mocsárban, amely lehúz és befed mindent.
Most vasárnap minden egyes voks lehetőséget ad, hogy a Vona Gábor által tévútra vitt józan és mértéktartó nemzeti gondolat újra megkerülhetetlen és független erőként legyen jelen az országgyűlésben. Mert ez a Mi Hazánk. 🇭🇺
Korábban írtuk:
- Lenhardt Balázs: a Fidesz szeretné megkapni a nemzeti radikális szavazatokat is, de nem érdemlik meg
- "A Mi Hazánkra szavazok, mert a világképemhez az egyenesség áll a legközelebb"
Kapcsolódó: Kellemetlen társutasok

