Miközben a Demokratikus Koalíció több mint száz képviselőjelöltje 25 százaléknál kisebb arányban adott le érvénytelen ajánlásokat, két DK-s jelölt a Gődény György-féle kamupárt átlagát hozta: ajánlásaik csaknem fele érvénytelen volt - írja a 24.




Minden második leadott ajánlása érvénytelen volt Sermer Ádámnak, a Demokratikus Koalíció mezőkövesdi képviselőjelöltjének – derítette ki a lap, melynek a Nemzeti Választási Iroda (NVI) küldte el az összes, az országgyűlési választáson indulni igyekvő párt részletes jelöltállítási adatait.

Ebben szúrt szemet, hogy Sermernek összesen 992 ajánlását ellenőrizték, és közel ugyanannyi (487) érvénytelen ajánlást találtak nála, mint ahány érvényeset (505).

Ez kiugró, 49,1 százalékos hibaarány, amihez hasonlót csak egyetlen másik DK-jelölt produkált, miközben az ellenzéki párt jelöltjei átlagosan 14 százalékos tévesztési aránnyal dolgoztak.

Sermer Ádám "munkásságából":

A Liberálisok antiszemita öröksége

Két zsidó beszélget

Sermer Ádám csak a keresztektől undorodik, a kannabisztól nem - sőt legalizálná is Budapesten