Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnöknek ítélték oda a Pásztor István-díjat, amelyet idén másodszor adnak át - közölte a Pásztor István Alapítvány pénteken.

Az indoklás szerint "Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért" kapja a díjat, míg Aleksandar Vucic "a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért részesül az elismerésben". A közlemény szerint Aleksandar Vucic nevéhez fűződik "az a történelmi jelentőségű döntés is, amellyel miniszterelnöksége idején 2014. október 30-án törölték a jogrendből a magyarok kollektív bűnösségének elvét".

"Az idei díjazottak elismerése annak a történelmi jelentőségű közös munkának szól, amelyet Pásztor Istvánnal közösen kezdtek meg, és aminek köszönhetően a magyar-szerb kapcsolatok ma szilárd stratégiai partnerséggé váltak, és Európa-szerte követendő példát jelentenek" - olvasható a közleményben.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Pásztor István Alapítvány 2024. június 12-én jött létre azzal a céllal, hogy méltó módon megőrizze Pásztor István (a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnöke) szellemi és politikai hagyatékát, ápolja emlékét, valamint tovább örökítse példáját a jövendő nemzedékek számára.

Az alapítvány küldetése a beteg gyerekek, tehetséges fiatalok, rászorulók és a vis maior helyzetbe került emberek támogatása, Pásztor István politikai és közéleti örökségének ápolása, valamint a Pásztor István-díj odaítélése. Ez utóbbival azok munkásságát ismerik el, "akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a szerb-magyar kapcsolatok fejlesztésében, a két nemzet közötti barátság, bizalom és együttműködés elmélyítésében".

A díjat minden évben két kiemelkedő közéleti személyiség - egy szerb és egy magyar - kapja, aki munkásságával hozzájárul a szerb-magyar kapcsolatok fejlődéséhez.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Áder szolgalelkűségi díjat kapott

- Erre nincs jobb szó: szégyen!

- Felkéredzkedett magyargyűlölő barátainak listájára a VMSZ - már a látszat sem kell

- A hazaáruló Pásztorék megszavazták a Délvidék elszakításának ünnepnappá tételét

- "Nem annyira buták a magyarok, hogy ne értelmezzék a szerbet" - ezért nem kell a VMSZ-nek az anyanyelvhasználat

- Nemzetárulás történelemhamisítással: Pásztor a Délvidék múltját is ezüsttálcán kínálja a megszállóknak

- Hiába próbálták Gaudi fórumát megfúrni Zentán, elhangzott a lényeg: a VMSZ nemzetfeladása helyett önrendelkezés jár a magyaroknak

- Befejeződött a szerbiai és délvidéki elnökválasztás: Orbán és Pásztor kedvence lehet a befutó

- Orbán és Pásztor minden követ megmozgat, hogy magyargyűlölő elnöke legyen Szerbiának

- A hazaáruló Pásztor cinkos hallgatásával magyartalanítanak a magyartalanítás megünnepléséhez a Délvidéken

- Hazaáruló Pásztor István ismét szemen köpte a magyarságot: "nyelvi őrjáratos" sovinisztákkal fekszik össze

- „Itt a 13-as” - a VMSZ-esek segítenek megtalálni a szavazólapon a Fideszt, Orbán kedvenc Pásztora mindent tagad

- Pásztor István pártjának aktivistái megsemmisítik a nem fideszes délvidéki magyarok levélszavazatait