Aki az Európai Néppártban van, annak el kell fogadnia azt, amit az Európai Néppárt mond, a háború, Ukrajna uniós csatlakozása, a migráció és a gender ügyében is - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor mindezt arra reagálva mondta el, hogy a Tisza Párt elnöke a héten az Európai Néppárt elnökének címzett nyílt levelében azt írta, hogy nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával.

A kormányfő kiemelte: nehéz komolyan venni bárkinek a véleményét, ha előzőleg eljátszotta a szavahihetőségét. A Tisza Párt elnökére utalva emlékeztetett: ugyanaz a pártvezető, aki azt mondta, hogy nem megy Brüsszelbe, és felszámolja a mentelmi jogot. Most éppen Brüsszelben ül, és a Magyarországon elkövetett bűncselekmények okán beadott mentelmijog-felfüggesztést ellenezve, a mentelmi jogot használva folytatja a politikát.

Hangsúlyozta: belülről ismeri az Európai Néppártot, "mondhat a Tisza Párt, amit akar". Aki az Európai Néppártban van, annak el kell fogadnia azt, amit az Európai Néppárt mond - figyelmeztetett.

Ez ma azt jelenti, hogy támogatni kell a háborút, föl kell venni Ukrajnát, el kell fogadni a migrációt, és genderügyben is el kell fogadni az európai főáram álláspontját - mondta Orbán Viktor. Aki a Néppártban van, ezt képviseli. Akármit mond, akármit ír, akármit beszél - jelentette ki.

(MTI)