Minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy borsodi férfi ellen, aki erőszakoskodott az anyja felügyeletére bízott hétéves kislánnyal - közölte a vádhatóság kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint egy borsodi településen lakó, három kiskorú gyermeket nevelő házaspár férfi tagját 2023 májusában mentők szállították kórházba. Felesége a legkisebb gyermekükkel a férje után ment, hétéves lányuk és ötéves fiuk felügyeletét pedig anyósa testvérére, azaz a vádlott anyjára bízta.

A nő lakásában a vádlott a saját szobájába hívta a kislányt, az ágyra fektette, majd lefogta és közösülést imitáló szexuális cselekményt végzett vele. Azt mondta neki, csokit kap és amit kér tőle, azt apja gyógyulása érdekében tegye meg. A gyermek azonban nem hallgatott rá, védekezett és sikerült kibújnia a férfi alól, majd kiszaladt a szobából - olvasható a közleményben.

A vádlott később azzal fenyegette meg a kislányt, hogy ha elmondja a történteket, az apja meg fog halni. A gyermek a testvérével átment a közeli szomszédhoz, és ott várták meg édesanyjukat, ám félelmében a kislány ekkor még nem merte elmondani, mi történt vele.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlott ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat. Ezen felül indítványozta, hogy a férfit végleges hatállyal tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amelynek során tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekkel kerülne kapcsolatba.