Tízezer forint eljárási költség megfizetésére kötelezték azt a 76 éves hódmezővásárhelyi nőt, akit Lázár János építési és közlekedési miniszter perelt be becsületsértésért szórólapozás miatt a 2022-es választási kampányban.

Szabó Margit, a Vásárhely Jövőjéért Egyesület elnöke a kampány idején terjesztett szórólapok miatt került bíróság elé. Lázár szerint, aki nem volt rest pótmagánvádas indítványban a nyugdíjas után nyúlni, a választási szórólapok olyan vádakat fogalmaztak meg, amelyek becsületsértők, és érdeksérelmet okoztak a miniszternek a nagy nyilvánosság előtt.

Szabó Margit a perben azzal védekezett, hogy az általuk terjesztett lapokon közölt információk megállják a helyüket, újságcikkekkel igyekezett ezt bizonyítani. Szerinte egy jogállamban nem neki kellett volna magyarázkodnia, és Lázárnak közszereplőként el kell viselnie a bírálatot, a kormánypárt meg országszerte durvább, sértőbb szlogenekkel szokott élni.

A Szegeder című lap a jogerős ítélet kapcsán hétfőn felidézte, hogy elfogultság miatt előbb a hódmezővásárhelyi és a szegedi járásbíróság dobta vissza az ügyet, majd a makói és a szentesi is. A Magyar Narancs szerint azzal is sok idő ment el, hogy a vádlott ügyvédet találjon, mivel a megyében nem volt, aki elvállalta volna a védelmét. A nő végül újsághirdetést adott fel, így talált egy budapesti ügyvédet, aki ellátta a jogi képviseletét az ügyben.

Lázár és a nyugdíjas ügyét első fokon Csongrádon tárgyalták még tavaly májusban, akkor két év próbára bocsátották a nőt, de a miniszter súlyosbításért fellebbezett. A jogerős ítéletet a Szegedi Törvényszék hozta meg másodfokon, amelyben a próbaidő hosszát egy évre csökkentették, az asszonynak pedig 10 ezer forint perköltséget is ki kell fizetnie Lázár Jánosnak.

(24)