Január második felében három megemlékezésre is sor került: január 19-én volt a magyarországi németek kiűzésének emléknapja, de aznap emlékeztek a budapesti gettó felszabadítására is. Az M1 és a Duna TV aznap esti híradója egyáltalán nem számolt be a hazai németek országszerte megtartott emléknapjáról, ám bőségesen tudósítottak a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján tartott megemlékezésről. Nyolc nappal később, január 27-én, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján történt hazai és külföldi megemlékezésekről szóló beszámolók viszont elárasztották a rádiók és a tévék híradásait.



Kai-Uwe Lauckner és Jann Hechler Hercegkúton megkoszorúzza a német elhurcoltak emlékművét (fotó: Vajda János)

Tegnapelőtt, 2025. január 27-én ismét a zsidó holokausztra emlékeztetették a magyarokat. Ezúttal a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja volt. Az esztendő végéig lesz még jó néhány ilyen holokauszt-emléknap, amelyen méltóképpen emlékeznünk kell. A magyarországi közszolgálati és egyéb rádiók, tévék január 27-én terjedelmesen beszámolnak a hazai és a külföldi megemlékezésekről, s tematikus műsorokat sugároztak. A hírek szinte csak erről az eseményről szóltak.

A Médiaklikk használatával nézzük meg, hogy a tévék a híradók bőséges beszámolói mellett még milyen műsorokkal emlékeztek meg a január 27-i holokauszt áldozatainak emléknapjáról:

Nyolc nappal korábban, január 19-én, egyazon napon két eseményre is emlékeztek Magyarországon, ami jó alkalmat nyújtott annak megvizsgálására, hogy a két merőben eltérő megemlékezésről miként számolt be, vagy éppen nem számolt be a közszolgálati hazai sajtó. Ezen a napon emlékeztek a hazai németek kiűzetésére (Vertreibung) és a Szovjetunióba történt elhurcolására (Verschleppung), s ezért január 19-én országszerte voltak koszorúzással egybekötött megemlékezések. A Sárospatakhoz közeli Hercegkúton például mások mellett Nagy János államtitkár és Ritter Imre országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága elnökének, illetve Kai-Uwe Lauckner német haditechnikai attasé és Jann Hechler beosztott nagykövetségi diplomata részvételével. Ennek azonban nem volt akkora hírértéke a közszolgálati tévék szerkesztői számára, hogy beszámoljanak a németek kiűzésének emléknapjáról az M1+Duna TV 18 órai, majd 19:30 órai és a 22 órai híradójában.



A hercegkúti emlékmű talapzatára elhelyezett koszorúk (fotó: Fb)

Megjegyezzük: az elmúlt években január 19-én a Duna TV és az M5 csatorna a németek elűzésének napján műsorára tűzött egy-egy dokumentum- vagy játékfilmet. Az idén ez is elmaradt. Igaz, már tavaly is. Két és három évvel ezelőtt a Duna TV az Örök tél című, egyébként kiváló játékfilmet sugározta az emléknapon. A Duna TV ezzel szemben az idén január 19-én, a hazai németek elűzésének emléknapján is csak a zsidókra emlékezett az Aki egy embert megment című, a holokausztra emlékező műsor 3. részét sugározta.

Január 19-én a fentebb említett tévécsatornák bőségesen beszámoltak a budapesti Dohány utcai zsinagógában, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes részvételével megtartott megemlékezésről és a felszabadító Vörös Hadsereget dicsőítő új emléktábla avatásáról.

Egyébként a megemlékezést a zsidók azért tették át január 18-ról 19-re, a németek elűzésének emléknapjára, mert a gettó felszabadításának évfordulója az idén szombatra esett…



Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (középen) a gettó felszabadításának emlékünnepségén (fotó: Fb)

Nézzük a közszolgálati Kossuth Rádió január 19-i műsorát! A 17:30 órai Esti Krónika nem szólt a magyarországi németek elűzésének évfordulójáról és az aznapi megemlékezésekről. Ám hosszú lére eresztve, s a Hamasz többszöri terroristázása közepette, kiemelt hírként beszámolt az első négy izraeli túsz kiszabadulásáról, majd a Dohány utca zsinagógában a gettó felszabadításának évfordulóján tartott megemlékezésről. A helyzet ugyanez volt a 20 órai, majd a kézilabda mérkőzés miatt 22 óra helyett 21:15 órakor sugárzott Krónika hírkínálatával.

Hering J. – Kuruc.info