Pesty László dokumentumfilmes és oknyomozó újságíró még tavaly ősszel kezdett el leleplező szándékkal a Fideszhez köthető korrupciógyanús ügyeket vizsgálni, létrehozva a budapestitisztakezek.com weboldalt.




A honlap azonban már nem érhető el. Azt nem tudni, hogy pontosan mikor szűnt meg, de tavasszal még biztosan elérhető volt.

Az ősfideszes filmes az első korrupciógyanús üggyel 2023. szeptemberében állt elő, a Budapesti Tiszta Kezek kampányába egy bíróság elé állított, B. E. nevezetű férfi jelentkezett elsőként, az ügyben levelet küldött. Pesty a levelet a LinkedIn-oldalán közölte, ám annak tartalmát nem ellenőrizte. A levél a Hírös-Vital Zrt. megvásárlásáról szólt.

Pesty László korábban beszélt a „Lölő-jelenségről” is: megfogalmazása szerint ez azt jelenti, „a kirakatban lopnak, csalnak, zsarolnak, ami árt a magyar konzervativizmusnak. Mészáros Lőrinc mellett Szíjj László üzletembert is támadta, aki az Indexnek adott interjújában közölte, hogy nem szeretne reagálni a rágalmakra és a vádaskodásra.

Pesty arról is beszélt, hogy ne használja a baloldal a „NER-lovag” kifejezést, mert azok nem lovagok szerinte, hanem „orkok”. Ezt követően G. Fodor Gábor és Orbán Balázs kritikát fogalmazott meg Pestyvel szemben, szerintük ez az egész csak színjáték.

A dokumentumfilmes legutóbb – márciusban – Magyar Péter hangfelvételéről is megszólalt, valamint Varga Judit közösségi médiában való tevékenységéről is szót ejtett. Még januárban pedig a Klubrádió műsorában tette szóvá, hogy rajta kívül senki nem hajlandó tenni a Fideszen „élősködő” oligarchák ellen.

(Index)

Korábban írtuk:

- "Philip" kiürítette a kasszát - ezért rághatott be Pesty az "orkokra"

- Pesty folytatja: a Lölő-jelenség rákos daganat, Szíjj Lászlóval együtt orkok a gazdatesten

- Pesty László szerint egy hónap múlva eljön a nevek ideje
- "Lopunk, csalunk, zsarolunk" - az ősfideszes Pesty Lászlónak hetek óta tartó őszinteségi rohama van