Tragikus hírt osztott meg Dudás Miklós szerdai Facebook-bejegyzésében. A világbajnok kajakozó szerint tönkretették a családját, amikor édesapjára hat bokszoló támadt rá, írja az Index.

„Apám 55 éves rokkantnyugdíjas, csak hogy tudjátok. Kómában fekszik, miután egy benzinkúton lerohanták és elvették az életét” – írta Dudás Miklós, hozzátéve, hogy édesapja jelenleg is éber kómában fekszik.

Hozzátette, addig nem áll meg, amíg „ezek a gyáva férgek börtönben nem rohadnak a felbujtóval együtt”. Dudás Miklós a helyzet súlyosságát jelezve megrázó fotókat is csatolt a bejegyzéséhez.

Dudás Miklós kedden a Story Magazinnak mesélte el, hogy az incidens augusztus 30-án történt egy benzinkúton, és nem volt több másfél percnél.

– Megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, és elkezdték rugdosni az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapámat. Amikor odarohantam hozzá, engem is ütöttek. Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik – idézte fel a lapnak a történteket.

A világbajnok kajakozó azonnal értesítette a mentőket. Édesapja azóta kórházban fekszik, majd időközben agyhártyagyulladása lett és vérmérgezést is kapott. Dudás Miklós szerint édesapját lényegében elvesztették, mivel „ha valaha is felébred, teljesen kiszolgáltatott élete lesz. De jelenleg nem úgy tűnik, hogy ebből kijön, 40 kilót fogyott”.

A világbajnok úgy látja, hogy tönkrement a családja, mivel édesanyja a férje nélkül nem akar tovább élni. „Az édesapámat lényegében megölték. Anyukám pedig egy hónapja sír és nyugtatókon él. Bűnhődnie kell azoknak az embereknek, akik bokszolóként, mi több, azóta is kisgyerekek edzőiként tevékenykedve ezt tették az édesapámmal” – fejtette ki a lapnak.

Egy pletykából indult

A lap úgy tudja, hogy az egész verekedés egy pletykából indult. Dudás Miklós elmondta, hogy édesapjáról a piacon terjesztette egy nő, hogy megcsalja az édesanyját. Édesapja megelégelte a dolgot, így felszólított a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, de a nő válaszul „rászabadította a testvéreit”.

Írásban még egy békés megbeszélésről volt szó édesapám és a nő családja között, de úgy voltam vele, hogy azért jobb, ha vele tartok. Majd a benzinkútra érkezve egyszerűen lerohantak minket. Mindent vett a kamera, kérdés sincs, mi lesz ennek az ügynek a végkimenetele, de sajnos ezzel nem kapom vissza az apukámat.

Frissítés: elkapták őket, de "nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei"...

Elfogták a rendőrök azt a hat férfit, akik néhány héttel ezelőtt brutálisan összeverték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját egy budapesti benzinkút előtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya az üggyel kapcsolatos megkeresésre azt közölte, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított eljárást az ügyben.

– A rendőrség másfél napon belül elfogta a feltételezett elkövetőket a cselekmény után. Egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, öt másik férfit pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Négy gyanúsítottat őrizetbe is vettek – közölte lapunkkal a BRFK.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője pedig azt mondta a 24.hu-nak, hogy az ügyészség nem tett indítványt az őrizetbe vett személyek letartóztatására, mert nem álltak fenn a kényszerintézkedés feltételei.

2. frissítés: "nem érzik felelősnek magukat"

Nem igazán érzik felelősnek magukat a benzinkúton történt bántalmazás miatt annak a hatfős bandának a tagjai, akik néhány héttel ezelőtt félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is éber kómában van, ha magához is tér, nem fog tudni önálló életet élni.

A 24.hu értesülései szerint az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, míg az egyik támadó csak azt ismerte be, hogy ő vitte be Dudás apjának az első ütést. A többi négy gyanúsított közül volt olyan, aki azt állította, hogy az 56 éves férfi ment oda hozzájuk szentségelve és fenyegetőzve, és olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.

A világbajnok kajakos az esettel kapcsolatban azt közölte korábban, hogy augusztus 30-án egy benzinkúton verte össze az édesapját hat bokszoló. Elmondása szerint kiszálltak a kocsikból, és elkezdték rugdosni a rokkantnyugdíjas édesapját, majd őt is megütötték, amikor odarohant.

Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik – idézte fel a történteket Dudás. Szerinte egy pletykából indult ki a verekedés. Egy nő ugyanis azt terjesztette a piacon, hogy apja megcsalja az édesanyját. Az apa megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy fejezze be a hazugság terjesztését, erre ő rászabadította a testvéreit.

A budapesti rendőrök másfél napon belül elfogták a támadókat. Egyikük ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg az öt másik férfit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt folyik az eljárás. A hat férfi szabadlábon védekezik.