Toroczkai László (Mi Hazánk) egy Vitnyéd melletti építkezés ügyében kérdezte a kormányt. Információi szerint menekülttábort építenek, amely a környékbeliekben és a határ másik oldalán Burgenlandban is ellenérzést váltott ki - mondta.

Bejelentette, hogy október 5-én a Mi Hazánk tüntetést tart a helyszínen az építkezés ellen, konkrét választ várva arra, hogy mi épül a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte, hogy 2015 óta ugyanazt mondja a kormány az illegális migrációról: megvédik a külső határokat, semmiféle migránsgettót vagy tábort nem hoznak létre, a menekültügyi, idegenrendészeti eljárásokat az ország határán kívül szeretnék lefolytatni.

Vitnyéden sem lesz menekülttábor, ezt már többször is egyértelművé tették - szögezte le. Kiemelte: az egykori iskolaépületet az azt illegálisan használó beköltözők lelakták, ezért volt szükség a felújításra, és az épületben a jövőben a rendészeti oktatásban résztvevőknek biztosítanak táborozási lehetőséget.

(MTI)