A fenti cím már önmagában nagyon érdekes lehet. Vajon ki mondja ezt és miért? Eleve a szabadkőművesség témaköre is meglehetősen ellentmondásos. Vannak, akik teljes mértékben tagadják, hogy ezek valaha a történelem folyamán befolyással bírtak volna bármire, nyilván ezek a tagadások nem érdek nélküliek, de vannak, akik azt gondolják, hogy mind a mai napig az ilyen titkos társaságok irányítják a világot.

Én azt gondolom, a szabadkőműves páholyok a történelem folyamán igen erőteljes romboló tevékenységet folytattak a normalitás ellen, nem véletlen, hogy a 19. század végén a Katolikus Egyház is fő ellenségének tekintette, és kétségtelenül igaz is, hogy e tevékenységüket konspiratív módon, teljes titokban igyekeztek végezni. Ezek történelmi tények.

De mi a helyzet velük manapság? Hajlok arra, hogy van igazságuk azoknak, akik azt mondják, hogy az elsötétülés ma már olyan mértékű a világban, főként a nyugati civilizációban, hogy az Isten- haza- és nemzetellenes erőknek nincs szükségük arra, hogy titokban tartsák céljaikat, azokat nyíltak hirdethetik. Ez is igaz. De ettől még nem szűnt meg az a jelenség sem, hogy nem hoznak mindent nyilvánosságra, igyekeznek a háttérben történő összefonódások a jövőbeli terveket titkolni. És a szabadkőművesség sem szűnt meg. Még akkor sem, ha esetleg átalakult, vagy nem kizárólagos a létrontás erői között.

Ebben a témában egy érdekes cikket és interjút közölt qubit.hu. Ebben Réti László, a Magyar Nagyoriens nagymestere mondja: nem mondom ki, de szabadkőművesnek nevelem a diákjaimat.



Réti László nagymester a Magyar Nagyoriens 13. kerületi páholyházában 2024. július 4-én (fotó: Bankó Gábor/444)

Mint írják, a két meghatározó hazai szabadkőműves rend egyike, a Magyar Nagyoriens nagymestere, Réti László az elmúlt évtizedek első, a legmagasabb beosztást betöltő, hivatalban lévő szabadkőműves vezetője, aki előzetes beszélgetésük után vállalta, hogy a nyilvánosság elé lép.

Azt is megtudjuk, hogy Réti, aki a kilencvenes évek elején végzett az ELTE-n matematika-fizika szakon, ma egy budapesti magániskola, a Pasaréti Gimnázium igazgatója, és a Károli Gáspár Református Egyetem docense; nyolc éve lépett be a szervezetbe, és tavaly harmadszor választották nagymesterré – a rend szabályai szerint utoljára. A nagymester egyik fő célja épp az, hogy a "boldogabb országokban" teljesen elfogadott szabadkőművesség végre Magyarországon is kilépjen a fényre.

Az interjú egyébként elég hosszú, mindenki végigolvashatja, vannak benne kevésbé érdekes részek, de mindvégig az marad az ember érzése, hogy valahogy hiányzik belőle a nyílt állásfoglalás az értékek mentén. Elhangzik persze a szabadság, testvériség, egyenlőség jelszó is, amely, mint tudjuk, a nagynak mondott francia forradalom eszmei alapzata volt. Külön érdekesség, hogy szóba kerül Novák Előd és a Mi Hazánk is.

Ugyanis idén januárban Novák Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett egy kérdést, amiben azt írta, hogy "a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő" szabadkőműves páholyok olyan befolyást szereztek a kormányzatban, ami "nemzetközi viszonylatban is kirívó szégyen", egyben arra utalt, hogy Schmidt Mária lehet a Napraforgó páholy vezetője.

- Nem kommentálnám. Ellenségkép-keresésnek tartom. Azt nem tudom, hogy kik vannak a Napraforgó páholyban, mert nem a mi rendünkhöz tartozik. Egyébként is az a szabály, hogy magamról felfedhetem, hogy szabadkőműves vagyok, de a testvéreim nevét nem árulhatom el. Hogy valaki szabadkőműves-e, azt tőle kell megkérdezni - felelte erre Réti László.

Kevesen tudják valószínűleg, hogy a Katolikus Egyház hivatalosan mind a mai napig érvényben tartja azokat a pápai bullákat, amelyek elítélik a szabadkőművességet. Réti László erre sejtelmesen megjegyezte, "a katolikus egyházzal valóban nem ideális a viszonyunk, várunk arra, hogy a korábban említett pápai bullákat visszavonják. Ez lassú folyamat, Galilei rehabilitálására is csaknem négyszáz évet kellett várni." Hozzáfűzte: a vádakra nem is válaszolnék. Mi pedig hozzátehetjük: pedig sokan kíváncsiak lennének rá...

Lantos János - Kuruc.info