A Deák téri késelés ügyében másodrendű vádlottként szereplő J. Marcell a házi őrizetben brutálisan bántalmazta édesapját – írja a Blikk nyomán a 24. Tavaly márciusban az ügy első tárgyalására még szabadlábon érkezhetett, ám a héten már kéz- és lábbilincsben vezették elő a rácsok mögül a Fővárosi Törvényszék épületébe a büntetés-végrehajtás kommandósai. A Fővárosi Főügyészség válasza szerint a

Fővárosi Törvényszék 2023. február 24-én rendelte el a vádlott letartóztatását a bűnügyi felügyelet szabályainak súlyos megsértése miatt. A férfi ellen újabb büntetőeljárások indultak, mivel a megalapozott gyanú szerint garázda jellegű verekedésbe keveredett, valamint egy hozzátartozóját bántalmazta súlyosan.

– tájékoztatta a lapot Rab Ferenc Levente helyettes szóvivő.



J. Marcell vigyorogva ment a tárgyalásra (fotó: Knap Zoltán / Blikk)

A Bikk úgy tudja, J. Marcell az apjának eltörte az orrát a lakásban, a lépcsőházban pedig az ikertestvérével, J. Dániellel verekedett, aki a gyilkossági ügy harmadrendű vádlottja is egyben. (J. azaz Jámbor Marcellka egyébként ötször rúgta fejbe az egyik földön fekvő áldozatot – a szerk.)



Kitakarás nélkül itt már nem J., hanem Jámbor Marcell (j) (fotó: saját Fb-oldala)



Ezúttal a gyilkosságban szintén résztvevő ikertesó is kapott (fotó: saját Fb-oldala)

Korábban írtuk:

- "Mindjárt beugrok bokszolni!" - Bemutatták a Deák téri kettős gyilkosságról készült felvételeket

- Lezárták a nyomozást a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

- A gyilkosság előtt egy órával is rabolt és késelt az "ártatlan" Deák téri cigánybűnöző

- Kiengedte a bíróság, otthon karácsonyozhat az egyik Deák téri magyargyilkos

- Nem kér bocsánatot a Deák téri gyilkos - az anyja azért aggódik, hogy nem elég kívánatos a börtönkoszt

- A Herceg és a Jámborok - ezek a jó arcú sportos legények gyilkolásztak a Deák téren