Vona Gábor új pártja, a Második Reformkor szombaton tartotta zászlóbontó kongresszusát, amit az „Élni és élni hagyni” szlogennel hirdettek meg. A napokban jelentette be a Jobbik korábbi elnöke, hogy visszatér a pártpolitikába, és Második Reformkor (rövidítve: 2RK) néven új pártot alapított.



Fotó: Fb

A Második Reformkor zászlóbontó kongresszusán Vona Gábor kifejtette, hogy az ország egyik fele arra vár, hogy a NER örökké létezzen, a másik fele arra, hogy holnap megszűnjön. Hozzátette: ezeken a felszínes politikai célokon túl, ha őszintén feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi a célunk, akkor arra nincs válaszunk.

Vona azt is kifejtette, neki mi a szerepe ebben, elmondta, hogy ő a Második Reformkor politikai közösségének az elnöke, azonban tisztázni kívánta viszonyát a múltjához is. Amikor 2018-ban lemondott és visszavonult, akkor erre három oka volt. Az egyik az volt, hogy megígérte a lemondását, és szereti megtartani a szavát. A másik az volt, hogy látta: jön az ellenzéki összefogás. „És én ebben sem erkölcsileg, sem gyakorlatilag nem akartam részt venni” – jegyezte meg. A harmadik oka volt a legfontosabb: sok kérdőjel volt benne, úgy érezte, hogy nem érti a saját országát, a saját társadalmát, és időre volt szüksége. Maradtak még benne kérdések, de a politizáláshoz vannak kijelentő mondatai.

Nemzeti radikális volt, de már elmúlt

A kritikákra kitérve elmondta: vannak a magyar társadalomban vele kapcsolatban különféle aggályok és fenntartások. Ezek nagyjából két csoportra oszthatók. „És ezzel kapcsolatban azt hiszem, hogy tartozom két bocsánatkéréssel” – jegyezte meg Vona Gábor.

– Vannak olyanok a Magyarországon, akik nem tudják megbocsátani nekem, hogy valaha nemzeti radikális voltam. Ezt már többször megtettem, és most is megteszem, és ha kell, akkor megteszem máskor is. Szeretnék elnézést kérni és bocsánatot kérni azoktól, akiket én valaha bármilyen hovatartozásukban megsértettem vagy megbántottam. Aztán vannak mások, akik meg azt nem tudják megbocsátani, hogy már nem vagyok nemzeti radikális. Ők úgy hiszik, hogy elárultam őket, cserben hagytam őket azzal, hogy egy más értékrendben kezdtem hinni, egy más értékrendért kezdtem el dolgozni, vagy azért, mert lemondtam. Most tőlük is bocsánatot kérek. Ha bárkit én a politikai pályafutásom során, a politikai változásom során megsértettem, megbántottam, és ha úgy érezte, hogy cserben hagytam, tőle is bocsánatot kérek – hangsúlyozta a régi-új pártelnök.

Sem ideológiájuk, sem oldaluk

Pártjával kapcsolatban azt is elmondta, szeretnének kitörni a „szűkre szabott pártszerű működésből”, mert ez nekik „egy kényszerzubbony, egy szükséges rossz”. Nem ideológiák és nem oldalak mentén szeretnének politizálni, de elfogadják, hogy mindegyik ideológiának és mindegyik oldalnak vannak értékei. Ha az ügyeik mentén vagy az ügyeik érdekében együtt kell működniük pártokkal, akkor azt megteszik, legyen szó a DK-ról vagy akár a Fideszről. De egyikkel sem lépnek politikai szövetségre.

A kisebbségek helyzetével összefüggésben kifejtette, hogy a 21. században komfortosnak kell érezniük magukat a nemzetben. A cigányságot külön kiemelte: a 21. században a cigánysággal kapcsolatban szerinte már nem elég felzárkóztatásról beszélni.

A Második Reformkor célkitűzése, hogy a cigányság kiszabaduljon a politikai karmok közül, és valóban független tudjon lenni, és jól érezze magát Magyarországon is, ő is úgy érezze, hogy ennek a nemzetnek a része.

A Fidesznek jó

Egy politikai elemző, Nagy Attila Tibor szerint nem azzal van a baj, hogy kevés a párt, ellenkezőleg: túl sok párt van a Fidesz–KDNP-n túli oldalon.

Azzal, hogy a Második Reformkor nem kíván ideológiailag állást foglalni, eleve lemond arról, hogy tömegével támogatókat szerezzen az ideológiailag elkötelezett, a más pártokhoz szorosabban kötődő választópolgárok körében. Mintha a bizonytalanokhoz vagy a pártot nem választókhoz szólna a politikába visszatért Vona, ezt már nagyon sokan megpróbálták az elmúlt 33 évben, kevés eredménnyel – vélekedett az elemző.

Azt is hozzátette, hogy szerinte Vona Gábor új pártja jelenleg Orbán Viktornak és a Fidesznek segít, mert megalakulásával tovább darabolja a Fidesszel szembeni ellenzéki politikai piacot. „Ha nem sikerült tömegével új, eddig nem szavazókat bevonnia az új pártnak, az ellenzéki torta továbbszeletelődik, ahelyett hogy inkább a koncentráció felé indulnának el a folyamatok. Emellett az új párt azt is üzeni, hogy az ellenzéken belül teljes a zűrzavar – hiszen egyre több és több párt alakul –, ehhez képest ott van a stabil és erős Fidesz–KDNP”

(Index nyomán)

Korábban írtuk:

- Jakab után Vona is: két köpönyegforgató, bukott pártelnök ismét szavazatot (és így némi közpénzt) szeretne

- Egyértelmű volt, hogy erre megy ki a játék: Vonának újra van (nép)pártja, valódi értékrend helyett keresik a "teremtő energiákat"

- A Spinoza-ház házigazdája helyesli Vona pártalapítását, de kevesli vezeklését